„Vannak napok, amikor egészen jól érzem magam, de aztán visszatérnek a tünetek, hevesen dobog a szívem, szédülök, elgyengülök” - mondja egy 40 éves asszony, és egy nála kissé idősebb úr is hasonlóan vélekedik: „Visszamentem dolgozni, mert jól voltam, de egy-két hétnél tovább nem bírtam, nagyon elfáradok”. Sorolhatnánk a példákat, a fiatal és idős betegek által említett végeláthatatlan tünetegyüttest. A közösségi oldalakon számos csoport alakult olyan tagokból, akik elvileg ugyan legyőzték a koronavírust, ám tüneteik mégis elő-előtörnek, avagy teljességgel nem is szűntek meg.
A szakemberek szerte a világon megegyeznek abban, hogy ez a kórállapot egy létező, és sajnos nem ritka jelenség. Egyelőre nem megbecsülhető, hogy pontosan hány embert érint, hisz a vírus folyamatosan szedi áldozatait, ám ha a fertőzött millióknak csak kis hányadát is, akkor is jelentős közegészségügyi problémáról van szó. Az ún. poszt-Covid-szindróma lényegét, hátterét, orvoslási lehetőségeit dr. Kanizsai Péter egyetemi docens, a Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszékének vezetője világítja meg.
Schweier Rita írása
- Hogyan definiálná a poszt-Covid-szindrómát?
- Ez vagy egy elhúzódó Covid-fertőzés - amit „long Covidnak” nevezünk -, vagy egy olyan kórállapot, amely már egy gyógyult betegnél jelentkezik a Covid tüneteivel úgy, hogy közben nem mutatható ki a vírus. Utóbbi 4-12 héttel az akut fertőzést követően jelentkezik, a „hosszú Covid” pedig a Coviddal egybefüggően jelentkező, illetve fennmaradó tünetegyüttes, több mint 8 héten át.
- Kutatók, gyakorló orvosok, betegek javasolják szakmai fórumokon, hogy önálló szindrómaként kapjon „új betegség besorolást” ez az állapot. Ön is osztja a véleményüket?
- Igen, teljességgel egyetértek a felvetéssel. Tudományosan 2020 novemberében kezdtek el ezzel foglalkozni, bár poszt-Covidos esetek már korábban is léteztek. Angliában és az Egyesült Királyságban készítettek ezzel kapcsolatosan egy nagyobb tanulmányt, amibe 186 ezer beteget vontak be. Azt ma már biztosan tudjuk, hogy ugyancsak a koronavírus által okozott SARS és MERS-megbetegedésekben előfordult, hogy még 80 hónappal később is jelentkeztek tünetek.
- Fel lehet egyáltalán sorolni azt a sok tünetet, ami jellemzi a poszt-Covid-szindrómát?
- Nehéz, mivel maga a Covid-fertőzés is nagyon szerteágazó tünetekből áll. A vírusra is jellemző szaglás- és ízvesztés, izom- és ízületi fájdalmak, köhögés, légzési- és szívelégtelenség, valamint a „brain fog”, amit ködös agynak lehetne fordítani. Utóbbi egy erősen ledált állapot, a betegek sehogyan sem érzik magukat. Járhat vele rövid távú memóriavesztés, depresszió, és megjelenhetnek olyan tünetek is, amelyek a korai demenciával hasonlatosak. Előfordulhatnak továbbá bizonyos ideggyulladások, tüdőérintettség. Vannak gyógyult betegek, akiknek a CT-je éppen úgy néz ki, mint a koronavírusos betegeké, és ennek megfelelően légzési nehézségekkel küzdenek. A legrettegettebb szövődmény a tromboembóliás szövődmény, kialakulhat mélyvénás trombózis, tüdőembólia, illetve stroke.
- Épp a tünetek széles spektruma miatt honnan lehet pontosan tudni, hogy ezek ténylegesen a Covid utóhatása miatt alakultak ki, avagy más okból?
- Ha a betegnek pozitív a PCR-tesztje, és/vagy az antitest mintavétel is igazolja a fertőzést, akkor a tünetei a poszt-Covid-szindrómára utalnak. Azért ez nem egy csonttörés, ami jól látszik a röntgenen, és a traumatológusok által jól kezelhető probléma. A szepszishez tudnám hasonlítani, mert az is nagyon szerteágazó tünetegyüttesből áll.
- Inkább a súlyos lefolyású fertőzésnél jelentkezhetnek ezek az utólagos tünetek, vagy az enyhe típusok esetében is?
- Sajnos mindkét esetben, bár azért jórészt a súlyos lefolyású, főképp idős, Covidon átesett betegeknél, valamint a polimorbid - diabéteszes, hipertóniás, tüdőproblémás – betegeknél jelennek meg. Vannak ugyanakkor olyanok, akik tünetmentesen vészelik át a betegséget, nem is tudnak arról, hogy koronavírusosok voltak, a poszt-Covid időszakban mégis produkálnak tüneteket. Náluk úgy tudjuk ezt bizonyítani, hogy nézünk vírusellenes antitestet a vérükben. Hosszú távú tünetek jelentkeznek a gépi lélegeztetettek 75 százalékánál is, többek között poszttraumás stressz-szindróma, alvászavarok, megváltozott tudatállapot, pánikreakciók, és ötven százalékuknál mindez két év múlva is fennáll. Az egyelőre kérdés, hogy három, öt vagy tíz év múlva milyen statisztikai adatok születnek majd ebből.
- Eddig úgy tudtuk, hogy a gyerekeknél nem annyira súlyos a lefolyása a koronavírus fertőzésnek, no de újabban napvilágra kerültek olyan adatok, írások, amelyek szerint az utólagos tünetek náluk is megjelennek sokszervi gyulladás, hosszan tartó láz és bőrkiütések formájában.
- Sajnos ez így van. A gyerekgyógyászok is felemelték a hangjukat azzal kapcsolatban, hogy egyre több a tünetes gyermek. Bízom abban, hogy az ő szervezetük ellenálló, és kis vasgolyókként hamar meggyógyulnak. Vélhetően a hosszú távú következmények sem lesznek náluk olyan súlyosak, mint a felnőtteknél.
- Léteznek ma már óvatos becslések arra vonatkozóan, hogy a fertőzésen átesettek hány százalékánál alakul ki a poszt-Covid-szindróma, 25-30 százalékos arányról lehet olvasni.
- Pontos számokat egyelőre nem lehet tudni, csak bizonyos tünetekre vannak statisztikai adatok. Ezek szerint az izomgyengeség körülbelül 60 százalékban marad meg, az alvászavar 20-25 százalékban, a hajhullás 20 százalékban, a szaglás-és ízérzés zavara 10-11 százalék körül, a mozgásszervi tünetek pedig 7 százalékban manifesztálódnak.
- Rehabilitációra is egyre többen kerülnek.
- Valóban, és ez újabb kérdéseket nyit ki. Pécsett találtak erre megoldást, egy neuro-rehabilitációs központban ápolják a betegeket, ami bent fekvéses ápolást jelent. A napokban olvastam egy cikket arról, hogy például Amerikában a biztosítók mennyire nincsenek erre felkészülve. Azokat a betegeket, akik nem biztosítottak, vagy a biztosításuk nem fedezi az ilyen típusú költségeket, nem fogják tudni elhelyezni. Már csak amiatt sem, mivel ez a terület amolyan mostohagyereke az orvoslásnak, és soha nincs elegendő rehabilitációs ágy. Mivel folyamatosan nő a rászorulók száma, ezért a jelenlegi rendszert - ami főként az akut ellátásra és az oltásokra koncentrál - a közeljövőben muszáj lesz átstrukturálni itthon is.
- Nagyon megszaporodott a komoly poszt-Covid-szindrómás tünetekkel Önökhöz, a sürgősségre fordulók száma?
- Igen, sajnos egyre többen vannak. Először tavaly decemberben figyeltünk fel erre sporadikusan, most pedig már négyen-öten is érkeznek műszakonként. Léteznek nemzetközi ajánlások arra vonatkozóan, hogy esetükben milyen laboratóriumi és képalkotó vizsgálatokat kell készítenünk. Ezek alapján kockázatbecslést végzünk a beteg állapotának súlyosságáról. Néhányukat felvesszük osztályra, a többieket pedig terápiás tanácsokkal otthonukba bocsájtjuk. Felhívjuk a figyelmüket az egészséges életmódra, a mediterrán diétára, a vitaminszedésre, a mozgásra, a tornára, az alkohol és a drogok kerülésére, a dohányzás elhagyására. Nagyon fontos a betegek tenni akarása.
- Önök hogyan bírják a terhelést?
- Egyre nehezebben. Az akut ellátásra szoruló, lélegeztetendő beteglétszám növekedése minket is aggaszt. Vannak még tartalékaink, kapacitásaink, amiknek az átcsoportosításával igyekszünk megfelelni a kihívásoknak. Reménykedem abban, hogy amilyen gyorsan növekszik a betegszám, olyan gyorsan csökkenni is fog, mert fáradunk mindannyian.
- Az orvosok, ápolók pszichés terheltségét hogyan lehet kezelni, csökkenteni?
- Még tavaly márciusban megkerestem néhány pszichológus és pszichiáter kollégámat, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak. Akkor az olasz adatok keltettek rémületet, hisz bejelentkezett a beteg, majd nemsokára meghalt, és nem lehetett mit tenni érte. Új volt a szituáció, maga a beöltözés is. Nagy nehézség, hogy személytelenné vált az ellátás, a beteget szkafanderes emberek veszik körül. Annyi a lehetőségünk mindössze, hogy ráírjuk a nevünket a vízhatlan ruhára, vagy egy ragtapaszra, hogy legalább ennyit eláruljunk magunkról. Arctalan ápolók dolgoznak egy Janus-arcú betegséggel.
- Hogyan lehet egy ilyen helyzetben motiválnia a munkatársait?
- Nagyon értelmes munkatársaim vannak, akik szeretik a hivatásukat, ez fontos. Ha motivációt jelenthet számukra, akkor azzal, hogy én is folyamatosan itt vagyok, együtt menetelünk. Bízom abban, hogy ennek van, lesz hatása.
Fotók:
Borítókép - Csortos Szabolcs/UnivPecs
Portréfotó - Kalmár Lajos