A koronavírus-járvány elleni védekezésben több ezer egyetemi hallgató vett részt

2021. május 21.

Több ezer egyetemi hallgató segítette az elmúlt hetekben, hónapokban az egészségügyi intézmények, szolgáltatók munkáját, akik PCR-teszteket végeztek, Covid-betegeket láttak el, vagy éppen adminisztráltak – írja a novekedes.hu.

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól megtudták, hogy tavaly októbertől februárig a szűrésekben több mint 2 ezer hallgató vett részt, a mentőknél pedig közel 26 ezer műszakot adtak a hallgatók. Emellett 64 kórházban mintegy ezren láttak el egészségügyi, válsághelyzeti feladatot. A közvetlen egészségügyi ellátásba elsősorban a felsőbb éves orvos-, fogorvos- és ápolóhallgatókat vontak be, az alsóbb évfolyamon tanulók, illetve az egészségtudományi és a gyógyszerészhallgatók inkább tesztelési és egyéb feladatokat kaptak. Ahogyan azok az egyetemisták is, akik önkéntesként csatlakoztak be más felsőoktatási intézményekből a járvány elleni védekezésbe.

A járvány harmadik hullámában az orvos- és egészségtudományi képzőhelyeken kívül a Corvinus Egyetem, a Műegyetem, az ELTE, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói közül is sokan kivették a részüket a munkából, főként az adminisztratív munkakörökben, vagy éppen a házhoz menő koronavírus-tesztelő csapatok sofőrjeiként. A mentőknél már naponta mintegy 600 hallgató dolgozott, a kórházakba, klinikai központokba március végén kirendelt egyetemisták száma pedig hozzávetőlegesen 650 fő volt.

Az ITM adatai szerint 2021. március 8-tól mostanáig összesen mintegy 10 400 hallgatót rendeltek ki a kórházakba, illetve a mentőszolgálathoz. A járvány enyhülésével a hallgatók foglalkoztatásának igénye is alábbhagyott: májusban már naponta csak 250-350 egyetemistára volt szüksége az OMSZ-nak, a kórházakban és klinikákon pedig jelenleg mintegy 80 főt foglalkoztatnak.

A kirendelt egyetemisták hétköznap 10 ezer, hétvégén és ünnepnapokon 15 ezer forintot kaptak, ami adó- és járulékmentes, és szociális hozzájárulási adót sem kell fizetni utána. Az önkéntes tevékenységet végző hallgatók pedig úgynevezett közéleti ösztöndíjban részesültek. A vonatkozó rendelet szerint a hallgatók számára étkeztetést, és szükség esetén szállást is biztosítani kellett az egészségügyi szolgáltatóknak.

A Pécsi Tudományegyetem 450 hallgatója vett részt a járványügyi védekezésben az oltóhelyeken, a PCR-tesztelésnél, illetve az eredmények laboratóriumi feldolgozásánál a Koronavírus Ellátó Központban, valamint az intenzív ellátásban is.

Forrás:

novekedes.hu