Hírek

Egyéb hírek - 2019. április 29, hétfő

7 szokás tréning - máj. 27-28. és jún. 13-14

Kedves Kolléga,

2017 őszétől a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán is elérhetővé vált oktatóink, klinikusaink és az adminisztrációban dolgozó munkatársaink számára a világon egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő „A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egészségügyben” FranklinCovey program. A kari munkatársaink közül több, mint 200-an végezték el ezidáig a képzést, beleértve a kari vezetőinket is. Az eddigi képzésekről a honlapunkon tájékozódhat. http://aok.pte.hu/hu/egyseg/almenu/180/407

A tréningprogram iránt érdeklődők számára ismételten meghirdetjük a képzést, melyet 2019. május 27-28-án (hétfő-kedd, 8:00 – 16:00 óra) valamint 2019. június 13-14-én (csütörtök-péntek, 8:00 – 16:00 óra) a PTE ÁOK Kari tanácstermében szervezünk.

Az ÁOK dékáni vezetése által finanszírozott képzésen való részvétel térítésmentes. A jelentkezésekor kérjük, vegye figyelembe az alábbiakat:

  • A tréning egymásra épülő modulokból áll, így csak akkor eredményes, ha mindkét napon maradéktalanul részt tud venni!
  • Mivel egy-egy csoport létszáma – a tréning műfajából adódóan – korlátozott, ha később meggondolja magát, vagy nem vesz részt a képzés egészén, másoktól vesz el értékes részvételi és támogatott lehetőséget.

Létszámkorlát: 15 fő (A részvételt a jelentkezések sorrendjében biztosítjuk.)

Jelentkezés (a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével): ookt@aok.pte.hu

Jelentkezési határidő: 2019. május 13. hétfő

Amennyiben érdekli a képzés, de a jelenleg meghirdetett időpontok egyike sem megfelelő Önnek, kérjük, írjon e-mailt (ookt@aok.pte.hu) neve, munkahelye, más elérhetőségei (e-mail, telefonszám) megadásával.

A beérkezett igények alapján folyamatosan tervezzük újabb tréningek indítását.

Felmerülő kérdéseivel kapcsolatban tisztelettel állunk rendelkezésére.

Jelentkezését és a képzésen való részvételét örömmel várjuk!

 

Üdvözlettel:

Prof. Dr. Füzesi Zsuzsanna

tanszékvezető

PTE ÁOK Magatartástudományi Intézet
Orvosi Oktatásfejlesztési és Kommunikációs Tanszék

Letölthető dokumentum(ok)

Hírarchívum