2017 őszétől a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán is elérhetővé vált oktatóink, klinikusaink és az adminisztrációban dolgozó munkatársaink számára a világon egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő „A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egészségügyben” FranklinCovey program.
A kari munkatársaink közül több, mint 240-en végezték el ezidáig a képzést, beleértve a kari vezetőinket is. Az eddigi képzésekről a honlapunkon tájékozódhat. http://aok.pte.hu/hu/egyseg/almenu/180/407
A tréningprogram iránt érdeklődők számára ismételten meghirdetjük a képzést, melyet 2019. október 21-22-én (hétfő-kedd, 8:00 – 16:00 óra) a PTE ÁOK Kari tanácstermében szervezünk.
Az ÁOK dékáni vezetése által finanszírozott képzésen való részvétel térítésmentes.
A jelentkezésekor kérjük, vegye figyelembe az alábbiakat:
- A tréning egymásra épülő modulokból áll, így csak akkor eredményes, ha mindkét napon maradéktalanul részt tud venni!
- Mivel egy-egy csoport létszáma – a tréning műfajából adódóan – korlátozott, ha később meggondolja magát, vagy nem vesz részt a képzés egészén, másoktól vesz el értékes részvételi és támogatott lehetőséget.
Létszámkorlát: 15 fő (A részvételt a jelentkezések sorrendjében biztosítjuk.) Az eddigi megkereséseket követően még 8 fő részvételét tudjuk biztosítani az október 21-22-i tréningen.
Jelentkezés (a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével): ookt@aok.pte.hu
Jelentkezési határidő: 2019. október 1. kedd
Amennyiben érdekli a képzés, de a jelenleg meghirdetett időpont nem megfelelő Önnek, kérjük, írjon e-mailt (ookt@aok.pte.hu) neve, munkahelye, más elérhetőségei (e-mail, telefonszám) megadásával.
A beérkezett igények alapján folyamatosan tervezzük újabb tréningek indítását.
Felmerülő kérdéseivel kapcsolatban tisztelettel állunk rendelkezésére.
Jelentkezését és a képzésen való részvételét örömmel várjuk!
Prof. Dr. Füzesi Zsuzsanna
Tanszékvezető
PTE ÁOK Magatartástudományi Intézet
Orvosi Oktatásfejlesztési és Kommunikációs Tanszék
Dokumentum(ok)
-
Jelentkezési lap
.doc
download