KEOP pályázat

Fenntarthatósági rendezvénysorozat pécsi általános iskolákban

A Pécsi Tudományegyetem az Új Széchenyi Terv Program keretében meghirdetésre került, KEOP-6.1.0/A/09-11 számú, "A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)" című pályázati felhívására sikeresen nyújtott be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. A 2012. május 14-én kezdődő és 2012. december 31-ig tartó pályázati projektre összesen 3.193.328 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el.

A pályázat kapcsán három pécsi általános iskola, összesen 565 felső tagozatos tanulója vett részt fenntarthatósági rendezvénysorozaton, mely három helyszínen, három különböző időpontban zajlott. Az első helyszín 2012. május 31-én a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája volt, majd június 8-án a Kovács Béla Általános Iskolában ezt követően pedig június 14-én a PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában került 1-1 projektnap megrendezésre.

Csoportfoglalkozás a Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában Díjátadó a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájában

Esővízgyűjtő a Kovács Béla Általános Iskolában

A tematikus nap célja a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták középpontba helyezése, népszerűsítése és formálása volt interaktív, játékos szemléletformálás keretében. Elsődleges cél a diákok környezettudatosságának, környezetkultúrájának fejlesztése volt, főként a víz- és energiafogyasztás jegyében, valamint az éghajlatváltozás és következményei témakörében.

Mind a három rendezvény az iskolák 5-6. osztályos tanulók körében előzőleg meghirdetett „Ne pazarolj” elnevezésű rajzpályázat eredményhirdetésével vette kezdetét, ahol minden résztvevő ökoórarendet kapott ajándékba. A beérkezett pályamunkák értékelésekor egyik elsődleges szempont volt a téma kreatív, minél átfogóbb, újszerű, figyelemfelkeltő megvilágítása, bemutatása. Iskolánként a legjobb hat alkotás készítői különböző, a környezettudatos életmódhoz kapcsolódó tárgynyereményeket vihettek haza, összesen 100.000 Ft értékben. Ezt követően a 7-8. osztályos tanulók egy, a fenntartható fejlődéshez és a környezetvédelemhez kapcsolódó film (Kellemetlen igazság) megtekintésével, valamint az ehhez kapcsolódó előadás meghallgatásával csatlakoztak a rendezvényhez. A filmvetítés és a csoportfoglalkozások közé iktatott hosszabb szünetben helyi termelők, vállalkozások termékeinek bemutatása, kóstoltatása révén a helyi, minőségi termékek, alapanyagok előnyei és az egészséges táplálkozás főbb alapelvei kaptak hangsúlyt. Ezután játékos, interaktív foglalkozásokon kvízkérdések, honlap- (ökológiai lábnyom kiszámítása) és kiadványelemzés (Változtass a szokásaidon) mellett a víz- és energiafogyasztással kapcsolatos, gyakorlati, hétköznapi példákat elemző ill. demonstráló kiscsoportos foglalkozásokat tartottunk forgásos rendszerben. A csoportmunkában, interaktív módon, életkori sajátosságaiknak megfelelően, különböző oktatási technikák és segédeszközök használatával lehetőséget kaptak ismereteik bővítésére és azok jelenükre és jövőjükre vetített hatásainak elemzésére.

Dr. Göcze Katalin,
Orvosi Népegészségtani Intézet