A Nemzeti Tudósképző Akadémia pécsi központjában 2023. június 16-án és 17-én rendezték azt a kétnapos képzést, melyre az ország különböző pontjairól és a határon túlról is érkeztek tehetséges középiskolások, hogy a nyári szünet első hétvégéjét az idegtudomány szépségeivel töltsék. A 19 diákot előzetes tudásuk és eredményeik alapján választották ki szaktanáraik.
A képzés második napján a pécsi orvoskar Anatómiai Intézetében zajlott a program, ahol dr. Tamás Andrea egyetemi docens, az NTA mentora kalauzolta a diákokat a humán neuroanatómia világába. Elsőként az agy szerkezetével, felépítésével és funkcióival ismerkedtek. A különböző, oktatást segítő modellek, preparátumok részletes és több szempontú vizsgálata nyomán járhatták végig a diákok az emberi agy egyes területeit anatómiai és funkcionális szempontból. Lehetőség nyílt a valódi humán agy, illetve gerincvelő-preparátumok tanulmányozására is, bonctermi körülmények között. A humán anatómiával való ismerkedést a mikroszkópos preparátumok vizsgálata zárta.
A fiataloknak lehetőségük nyílt arra is, hogy betekintést nyerjenek a pécsi orvoskar színes világába, új barátságokra tehessenek szert, és a várossal is ismerkedjenek.