Másfél évig oktatják a holtak az élőket

2024. június 4.

Megnehezíti az anatómiaoktatást a jövőben, ha nem lesz elég tetem a pécsi orvoskaron. A hiány 2020 óta áll fenn, a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt ugyanis nem érkezhettek holttestek, és a hátrány máig megmaradt. Idén legalább 20 tetemre lenne szükség ahhoz, hogy az orvostanhallgatók boncolhassanak és ne maradjanak el kurzusok. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai Intézetének munkatársai ezért felhívással fordulnak mindazokhoz, akik elgondolkodnának azon, hogy haláluk után testüket az oktatás és a tudomány szolgálatába állítsák.

 

Schweier Rita írása

 

Számos orvosi egyetemen már nem oktatnak tetemeken, aminek lehet vallási oka, megnehezíthetik a törvényi rendelkezések, vagy épp a költségek, hisz egy egyetemnek sokba kerül a halottak szállítása, fixálása, tárolása, később a holttest eltemetése. Dr. Reglődi Dóra professzor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai Intézetének igazgatója szerint azonban csakis az emberi test képes arra, hogy visszaadja a tényleges háromdimenziós szerkezetet, a struktúrák egymáshoz való viszonyát.

„Egyetlen atlaszábra sem tudja szemléltetni, hogyan fut le a valóságban egy ideg a két izom között. Azt szoktam mondani a diákoknak, hogy a tetem az első páciensük, akivel közvetlen közelségbe kerülnek, ami később az élő emberek vizsgálatával folytatódik. A tetem nélkülözhetetlen a tanuláshoz, az jelenti az alapot, a korszerű 3D-s modellek pedig csak a kiegészítést. Mivel minden ember más, ezért a variabilitással is a holttestek kapcsán találkozhatnak először a diákok. Annak az évfolyamnak a tudása, amely a járvány alatt csak képek alapján tanulhatta az anatómiát, közel sem annyira stabil, mint azoké, akik a holttesteken” - nyilatkozta.

Az anatómia oktatása évtizedekkel ezelőtt is a boncoláson alapult, akkoriban azonban még volt elegendő tetem és jóval kevesebb volt a hallgató. Hiányukkal a pécsi orvoskaron 2020 óta szembesülnek, ugyanis a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt nem érkezhettek hozzájuk holttestek, és pótlásuk máig sem sikerült. Korábban évente 30-40 tetemet szállítottak az Anatómiai Intézetbe, ám ez a szám négy éve 7-re csökkent.

Egy holttesten két hallgatói csoport osztozik

Idén legalább 20 holttestre lenne szükségük ahhoz, hogy zavartalanul folyjon az oktatás, egy tetemen átlagosan másfél évig dolgoznak a hallgatók. A magyar és a külföldi diákok megnövekedett létszáma miatt egy halotton két csoport osztozik. Mellettük a PTE Gyógyszerésztudományi, Egészségtudományi, Természettudományi, Műszaki és Művészeti Karának hallgatói, a diplomás ápolók, a biomérnökök és a gimnazisták is tanulnak a tetemeken, valamint a rezidensek és a fiatal szakorvosok továbbképzése is az intézetben zajlik, egy-egy műtéti eljárást vagy új műtéti megközelítést is rajtuk gyakorolnak.

Tetemek hiányában az oktatók csak bemutatni tudják a hallgatóknak a korábban már kiboncolt részeket, tapasztalati úton nem lesz módjuk a folyamatok szemléletére, azaz nem láthatják, foghatják, miként épül fel a bőr alatti rész, illetve a test mélyebb rétegei.

Régebben a törvényi szabályozás lehetőséget adott arra, hogy a szociális otthonokból kerülhessenek az Anatómiai Intézethez azok a halottak, akiknek nem volt hozzátartozójuk, de ez ma már nem engedélyezett. Az utóbbi időben szabad felajánlás keretében érkeznek ide a tetemek: a hozzátartozó dönt erről, vagy még életében a beteg, illetve egészséges ember. Egy-kétezer felajánlásuk van jelenleg, de ezek kimenetele is bizonytalan, mivel sokszor sem a családtagok, sem a háziorvos, sem az idősotthon nem jelzi, ha a felajánló elhunyt. A szándékról tehát tud az Anatómiai Intézet, ám a holttest beérkezése az információcsere hiánya miatt vagy valamilyen más okból elmarad.

A felajánlások zöme hálából érkezik

Mint dr. Reglődi Dóra elmondta, a felajánlások hátterében legtöbbször az orvosok iránti hála, a halál utáni jó cselekedet vagy a jövő orvosnemzedékének a segítése, illetve némely esetben a temetési költségek átvállalása áll. A tetemeket három-négy év után tudják eltemetni egy ünnepélyes, méltóságteljes ceremónia keretében, melyen a hozzátartozók és az Anatómiai Intézet munkatársai mellett megjelenik az a több száz hallgató is, akiknek a képzéséhez az elhunyt hozzájárult. A felajánlók tettének jelentősége előtt adózva emlékművet is állítottak számukra a Pécsi Köztemetőben.

„Az egyik legmeghatóbb felajánlás egy agydaganatos betegé volt, akinek az Idegsebészeti Klinikán azt mondták, hogy nem lehet rajta segíteni, már csak egy-két hónapja van hátra. Teste tudományba állításával azt az odaadást szerette volna megköszönni, viszonozni, amivel az orvosok és a nővérek hozzá fordultak, egyben hozzájárulni a jövő hasonlóan elkötelezett szakembereinek a képzéséhez” - tette hozzá a pécsi orvoskar Anatómiai Intézetének igazgatója.

A holttest-felajánlás részleteiről a PTE ÁOK Anatómiai Intézetének weboldalán tájékozódhatnak:

Anatómiai Intézet

Fotó:

Anatómiai Intézet munkatársai

Kalmár Lajos