Példaértékű tudományos összefogás jött létre Magyarországon

2020. április 24.

Rövid idő alatt példaértékű tudományos összefogás jött létre Magyarországon a koronavírus okozta járvány leküzdése érdekében – jelentette ki dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora április 23-án Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által szervezett online konferencián.

A koronavírus-kutató akciócsoport vezetője elmondta, hogy a kutatások négy területen zajlanak: gyógyszertervezés és -fejlesztés, kísérleti hatóanyag-szintézis, a lehetséges hatóanyagok keresése, valamint ezek tesztelése. A kutatások célja a koronavírussal kapcsolatos információk összegyűjtése, a vírus fertőzési mechanizmusának megismerése és a hatékony gyógymód kifejlesztése. Dr. Jakab Ferenc kifejtette, hogy munkatársaival több, mint 310 hatóanyagot tesztelnek, ennek jelentős része, 226 újonnan szintetizált vegyület. Hangsúlyozta, hogy ismert hatóanyagokat is próbálnak bevetni, ezek már korábbról engedélyezett szerek, így sokkal hamarabb alkalmazhatóak. Példaként a maláriaellenes szerként már régóta alkalmazott hidroxiklorokint említette, melynek kétségtelenül vannak mellékhatásai. A laboratóriumi körülmények között végzett kísérletek jó eredményeket mutatnak, így ennek a hatóanyagnak a vizsgálatát nem lehet elvetni.

A professzor közölte azt is, hogy sikerült szintetizálni Magyarországon az influenza és az ebola ellen is alkalmazott favipiravirt, és elkezdődött a klinikai kipróbálás folyamatának előkészítése. Elvégezték egy 32 betegből származó minta teljes analízisét, és megállapították, hogy a vírus genetikai állománya nagyon stabil. Kiderült, hogy március közepétől Magyarországon lokális gócok alakultak ki, több ponton indult el a fertőzés. A molekuláris vizsgálatok is megerősítik, a hazai intézkedések megfelelőek voltak, sikerült megakadályozni a fertőzés intenzív terjedését – mondta dr. Jakab Ferenc.

Forrás:

hirado.hu