Országos lakossági szűrővizsgálatba kezdenek a hazai orvosképzők

2020. április 28.

Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd május elsejétől a négy hazai orvosképző a Semmelweis Egyetem vezetésével, és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. A lakossági szűrést a Pécsi Tudományegyetem végzi Baranya, Somogy, Tolna, Zala és Vas megyékben.

A Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője, dr. Merkely Béla az április 28-án tartott videokonferencián elmondta: a vizsgálatok célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és a koronavírussal fertőzöttek valós számáról.

Hozzátette, hogy az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, mekkora a vírusfertőzöttek valós száma Magyarországon, hányan betegedtek meg eddig, és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek szinte tünetmentes vírushordozók.

Ismertetése szerint a tesztelésen a KSH által kiválasztottak vesznek majd részt "meghívásos alapon" az ország egész területéről, 14 év felett, minden korosztályból, valamennyien "magánháztartásban" élők. A szűrővizsgálatot PCR-teszt segítségével végzik, ami képes kimutatni a vírus örökítőanyagát. A mintavétel menetét ismertetve elmondta: a légúti váladékból pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgáltaktól, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra adott, lehetséges immunválaszát mutatják ki.

Közölte, hogy május elseje és 14-e között várják az ország hét régiójában azokat, akik előzetesen levélben vagy telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. A vizsgálatokat háziorvosi rendelőkben, járóbeteg- ambulanciákon és szűrőbuszokban végzik el. A szűréssorozat lebonyolításában ezren vesznek részt, orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek, a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával.

A vizsgálatot az egyetemek szintjén a klinikai központok elnökei vezetik.

Forrás:

univpecs.com