„A vírushelyzet egy sokkal nagyobb összetartást generált közöttünk”

2020. május 19.

A hallgatókat váratlanul érte a rendkívüli tavaszi szünet híre, még ha számítani is lehetett rá, köztük Bölcsföldi T. Barbarát is, aki szigorló éves, és közvetlenül a bejelentést követően lett volna a pszichiátria szigorlata. Örömmel tapasztalta, hogy az egyetem rendkívül gyorsan reagált a történtekre, és az oktatás átszervezésével, egy hét elteltével már minden működőképessé vált. Az átállásról, a gyakorlatok online megvalósításáról, valamint  vizsgaélményéről is mesélt.

 

Schweier Rita írása

 

-Hogyan sikerült az online szigorlata pszichiátriából?

-Jól sikerült, az eredeti időponthoz képest két hét múlva le is vizsgázhattam. Az oktatásban sem tapasztaltunk nagy csúszást, a legtöbb tantárgynál maximum egy vagy másfél hetes volt a kimaradás, így nem érzem, hogy hátrány ért volna a tanulásban a távoktatás bevezetése miatt. Az oktatók és a hallgatók is rövid időn belül adaptálódtak az új helyzethez. Az online vizsgázás is kimondottan pozitív emléket hagyott bennem, mert jól működött a rendszer, nagyon segítőkészek voltak az oktatók, bár a szokásosnál jobban izgultam, hisz ilyen módon még nem adtam számot a tudásomról. Az online vizsgázás nagy előnye, hogy a messzebb lakó hallgatóknak nem kell Pécsre utazniuk. Otthonról kényelmesebben és gyorsabban zajlott.

-Hatodévben – a normál oktatási rend szerint – van még elméleti oktatás a gyakorlatok mellett?

-Egész évben gyakorlatokon vagyunk, amiket magunk oszthatunk el, bár azért ezek során a klinikákon, illetve az oktatókórházakban rendszeresen tartanak még kötelező előadásokat az oktatók. A nyolc, szigorló éves tárgyból kell teljesítenünk a gyakorlatokat, amik közül hat zárul vizsgával. A távoktatás nyilván megnehezítette ezt, a gyakorlat – eredeti értelmében - kiesett az életünkből, de az oktatók igyekeztek a lehető legjobb tudásuk szerint, magas színvonalon pótolni a gyakorlati és elméleti oktatást, és megoldást találtak a vizsgáztatásra is. A hatodéves tantárgyainkból volt ötödévben is gyakorlatunk. Mivel a vészhelyzet március közepén alakult ki, így a végzős évfolyam nagy részének már csak pár hét, maximum 5-6 hét gyakorlata volt vissza a hatodévből. Minden évfolyamnak nagy segítséget jelent, hogy a feltöltött digitális tananyagok között sok olyan van, amely gyakorlatközpontú, és a vizsgálatokra, a diagnosztizálásra helyezi a hangsúlyt. Ezeket újra és újra elő lehet venni, nagyon hasznos felvételek ezek, amik később is hasznosíthatók lesznek a gyakorlati vizsgákra való felkészülésben. Önkénteskedésre is van lehetőség, ami a későbbiekben beszámításra kerülhet a szakmai gyakorlatokba. Tudomásom szerint sok hallgatótársam vállalt önkéntes munkát a tanulmányi kötelezettségei mellett, és ez nagyon dicséretes.

Oktatóink – mivel nincs módjuk személyes gyakorlatokat és szemináriumokat tartani – a digitális felületekre feltöltött videóikban és tananyagaikban még inkább hangsúlyozzák, ami igazán lényeges, és ezzel megkönnyítik a vizsgákra való felkészülésünket. Az online oktatás másik előnye, hogy bizonyos tantárgyakból külön is lehetőségünk van kérdezni az oktatóinktól, a klinikák és az intézetek megadnak erre időpontokat. Ez egyrészt segítség nekünk, másrészt visszajelzés az oktatóinknak is. A nemrég létrehozott, új PotePedia – ami digitális tudásbázist jelent, frissen, rendszerezetten feltöltött tananyagokkal – ugyancsak hasznos lesz a későbbiekben.

Annak ellenére, hogy nem volt könnyű az átállás, és ma sem egyszerű az otthoni lét, úgy látom, hogy mindannyian igyekszünk a legjobbat kihozni ebből. Az évfolyamfelelősöknek és a hallgatói önkormányzatnak is jóval több lett a feladata az átállás bejelentése óta. Ők is aktívan, minden évfolyamban gyűjtik a hallgatói kérdéseket, nehézségeket, egy emberként közvetítik az egyetemi vezetőség, a tantárgyfelelősök felé, nekünk pedig továbbítják a válaszokat és a megoldásokat. A vírushelyzet egy sokkal nagyobb összetartást generált közöttünk, egymás segítése jóval hangsúlyosabbá vált, mint korábban.

-Miből vizsgázik legközelebb?

-Az államvizsga lesz számomra a következő megmérettetés. Az írásbeli június 24-én lesz, a szóbeli pedig valószínűleg június 2-a és 8-a között várható. Folyamatosan kapjuk a tájékoztatásokat ezzel kapcsolatban is, még arról is informálnak, hogy épp dolgoznak egy-egy kérdéskörön. A dékáni vezetés, a tantárgyfelelősök és az oktatók is nagyon segítőkészek, és ez belőlünk, hallgatókból is fokozott türelmet és megértést vált ki. Az is értékelendő, hogy egy-egy problémakörre több megoldás is születik. Abban is segítséget kapunk, hogy az elmaradt kötelezettségeinket is tudjuk bizonyos módon pótolni és teljesíteni.

-Az alsóbb évesekkel is tartja a kapcsolatot?

-Igen, jó néhány hallgatótársammal rendszeresen kommunikálok. Legutóbb az online szóbeli vizsgázással kapcsolatosan osztottam meg velük a tapasztalataimat, mert a többi évfolyam ezen még nem esett át. A pár napos átállás után ők is igyekeztek a félévben mindent a változtatásoknak megfelelően teljesíteni. Hozzám hasonlóan pozitív véleménnyel vannak a Teams-ről és a Zoomról, mindkét platform könnyen kezelhető a le-és feltöltés szempontjából, és élvezhetők az előadások is. A távoktatásnak köszönhetően a hazautazó külföldi hallgatók is tudták folytatni a félévet. Ez a különleges helyzet a hozzáállásban, a problémamegoldásban és a tanulási módszertanban is nagy változást hozott létre, és mindez később is sok pozitívummal járhat. Egy normális menetrend szerint zajló félévben nem lett volna lehetőség egy ilyen mértékű digitális fejlesztésre. 

-Gondolom, várja már, hogy újra beléphessen a Szigeti úti főépület ajtaján.

-Nagyon várom. Biztos vagyok abban, hogy felértékelődik majd az egyetem falai között együtt töltött idő, és a hallgatói összetartozás élménye is felerősödik. Az is kétségtelen, hogy minden évfolyam számára különleges emlék marad ez az időszak, de főként a végzősöknek, hiszen mi más módon köszönünk el az egyetemi évektől, mint az elődeink.