A koronavírus az egyik legkegyesebb hóhér – interjú dr. Tibold Antallal

2020. május 25.

A COVID kapcsán a koronavírus-tagadóktól egészen a hermetikusan elzárkózó pánikolókig sokféle embertípussal találkozhatunk. A társadalmi fókusz középpontjában a vírus áll, minden más halálos megbetegedést maga mögé kényszerítve, holott nem szabadna elfelejtenünk, hogy nemcsak ebbe halhatunk bele, hiszen a statisztikák alapján a koronavírus az egyik legkegyesebb hóhér a többi közt.

Dr. Tibold Antal, a Pécsi Tudományegyetem vezető főorvosa a pecsaktual.hu-nak elmondta, hogy megkülönböztetünk fertőző, illetve nem fertőző megbetegedéseket. Míg az előbbinél van egy jól körülírható protokoll, kvázi egy egyszerűen betartható és ellenőrizhető “szabályrendszer”, addig az utóbbinál összetettebb a kérdés. Bár a többi európai országban is a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések viszik a prímet, ma, 30 évvel a rendszerváltás után is eléggé markáns törésvonal látható az EU-n belül a volt szocialista, illetve a nem szocialista országok adatai között. Dr. Tibold Antal szerint mi hátul kullogunk, Romániával és Bulgáriával evezünk egy csónakban, már ami a megbetegedések esetszámát és a halálozást illeti.

Ezen megbetegedések kialakulásáért több tényező együttes hatása a felelős, a helytelen táplálkozástól kezdve az alkoholfogyasztásig, a dohányzásig, de a stresszes, inaktív életmód is sokat ront a helyzeten.

Forrás:

pecsaktual.hu