Időt nyertünk a felkészülésre – interjú dr. Kemenesi Gáborral

2020. június 3.

A nepszava.hu-nak adott interjút dr. Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa arról, hogyan éljünk a járvány enyhülése után, elmúlt-e a veszély, hogyan készüljünk fel az esetleges második hullámra.

Mint mondja, még mindig ugyanaz az ellenfél, és ugyanúgy komolyan kell venni. Amit föl kell adnunk a korábbi életmódunkhoz képest, az a biztonságérzet, amiben eddig éltünk. Azokat a korlátokat, amiket az elmúlt hetekben megszoktunk, meg kell tartani, amíg a vírus itt lesz. A mostani lazítás nem járványügyileg, hanem pszichológiailag és gazdaságilag tűnik elengedhetetlennek. A veszély nem múlt tehát el, csupán időt nyertünk más országokhoz képest, hogy felkészüljünk a következő hónapok folyamatos harcára a vírussal.

A vírusgenomok vizsgálataiból az derült ki, hogy sok európai helyről került hozzánk vírus, és volt néhány, földrészeken átnyúló behurcolás is. Ha a vírus visszatér, már nem érhet bennünket annyira váratlanul. De arra, hogyan tér vissza, nagyon sokféle forgatókönyv létezhet. Készülhettek diagnosztikai tesztek, elindulhattak az ellenanyag-, vakcinafejlesztések, azonban még mindig nyitott egy csomó kérdés, például az immunitásunkra vonatkozóak.

Forrás:

pecsma.hu