Gyógyszer készül a koronavíruson átesett betegek vérplazmájából

2020. július 1.

Lacza Zsombor, az OrthoSera Kft. ügyvezetője és csapata azon dolgozik, hogy a sikeres plazmaterápia mellett gyógyszert is előállítsanak a felgyógyultak plazmáiból. Az első kutatási eredményekről nemsokára a világ is értesül, mivel az hamarosan a tudományos szakirodalomban is megjelenik.

A Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az OrthoSera Kft. a vírus megjelenése óta közös erővel harcol a járvány ellen. A napokban lezárult az életmentő plazmaterápia klinikai vizsgálata, amelynek eredményeivel a szakemberek nagyon elégedettek.

„A terápiától a betegek szépen gyógyulnak, hatan már a kórházakat is elhagyhatták. Akinek szüksége van a kezelésre, az továbbra is megkapja, hiszen van elegendő levett plazma” - nyilatkozta Lacza Zsombor.

A kutatócsoport a plazmaterápia mellett a gyógyszerfejlesztésbe is belefogott. Céljuk, hogy a második hullámra legyen egy stabil készítmény.

Forrás:

weborvos.hu