Nagyobb figyelem a kutatásfinanszírozásra, a digitális oktatás fejlesztésére és az egészségiparra

2020. július 8.

„A koronavírus-járvány számos területen gyorsabb és hatékonyabb előrelépést hozott, ennek köszönhetően nagyobb figyelem fordul a kutatásfinanszírozásra, a digitális oktatás fejlesztésére, vagy akár az egészségiparra. A vírus összes negatív hatásán túl számos pozitív hozadéka volt a koronavírus-járványnak” - ezekkel a szavakkal nyitotta meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca július 7-ei, online konferenciáját.

A „Fokozatváltás 2.0 – újraindítás, ágazati kihívások, lehetőségek, feladatok járvány után” című konferencián elhangzott, hogy száznál is több innovatív ötlet gyűlt össze a hazai kutatóhelyektől, amelyek elindításához és megvalósításához a tárca mindössze néhány nap alatt biztosította a forrásokat.

A tudományos kutatások közül kiemelkedtek azok, amik a koronavírus megismerésére irányultak, élen jár ebben a Pécsi Tudományegyetem víruslaborja. A Sars-CoV-2 tulajdonságainak feltérképezése mellett ugyancsak nagy figyelmet kaptak a kórokozó terjedését megakadályozó, így a járvány megelőzését célzó fejlesztések. A védőfelszerelések hiányát maszkgyártó berendezés megvásárlásával is enyhítették, amely ugyan kezdetben használhatatlan volt, de a Miskolci Egyetem szakembereinek sikerült működésre bírniuk. A prevenció kapcsán említette meg a tárcavezető azokat a gyártási innovációkat, amelyek nyomán több cég is alkoholos kézfertőtlenítő előállítására állt át, holott korábban ez egyáltalán nem tartozott a profiljukba. A covid-betegek kezelését szolgáló lélegeztetőgépekből négy típust sikerült kifejleszteni a járvány időszakában, ezek gyártása is megkezdődött, és már látszanak az eredmények a gyógyszerfejlesztés területén is. Folynak a vakcina-kutatások is, miközben letették a magyar oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben.

Hárommilliárd forintos külön alapot hoztak létre a vírussal kapcsolatos kutatás-fejlesztésre, és még az idén 85 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségipar támogatására. Jövőre 39,5 milliárd forinttal emelik a kutatásfinanszírozást, ezen belül 22 milliárd forinttal növekszik az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat költségvetése – mondta Palkovics László. Folytatódik a nemzeti tudományos és innovációs parkok kialakítása és fejlesztése is, amiket az ökoszisztéma létrehozásának helyszíneiként említett Palkovics László, ígérve, hogy a science-parkok ügyét hamarosan a kormány elé viszi a tárca.

„A felsőoktatási intézményekben rendelkezésre áll a tudástőke, a kompetencia és a humánerőforrás, ezért ezeket helyezzük a parkok középpontjába” – mondta Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára, aki szerint az elmúlt időszak bizonyította, hogy létezik Magyarországon innovációs ökoszisztéma, amihez a szakmai kereteket és a finanszírozást biztosította a minisztérium. A science-parkokra építkezve, a tudástermelés, a tudás áramlás támogatásával komoly eredmények érhetőek el az innovációban.

„Az intézményhálózatra egyként tekintve országos együttműködés kialakítására törekszünk, amiben mindenkinek megvan a maga feladata. A jelenlegi húsz százalékkal szemben növekedjen a hazai beszállítók aránya az egészségipari beszerzések területén” – fogalmazta meg az ITM törekvésének irányát György László, a tárca gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, hangsúlyozva, hogy a 85 milliárd forintos fejlesztési keretösszeg is ezt a célt szolgálja. A pénzt az itthon és külföldön egyaránt versenyképes kapacitások fejlesztésére szánják, azaz amit csak lehet, Magyarországon kell előállítani.

A felsőoktatásról szóló beszámolójában Palkovics elmondta, hogy az online oktatás igazi sikere az lesz, ha az a jövőben, a „normál” üzemmód mellett is megmarad. Hozzátette, hogy pozitívan értékelték ezt az időszakot a hallgatók, köztük a medikusok is, annak ellenére, hogy az orvosi, illetve a labor- és eszközigényes területeken nélkülözhetetlen a személyes kapcsolat a hallgatók és az oktatók között.

„A járvány számos változást hozott az oktatás, a tudomány és az innováció területén” – fogalmazott zárszavában dr. Bódis József, az ITM felsőoktatásért felelős államtitkára. Mint mondta, bár lecsengett a járvány, ám a vírus velünk van. Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is szükség van vírusmonitorozásra, tesztelésre, és olyan „víruskommandószerű” csapatokra, amelyek lokalizálják a fertőzéseket.

Forrás:

medicalonline.hu