Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Kiss István Zoltán (Népeg)
egyetemi tanár,
Orvosi Népegészségtani Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 24 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 24 óra
Tárgyadatok
- Kód: OFF-EDT-T
- 2 kredit
- Fogorvos
- Fakultatív modul
- Minden félévben
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 15 fő
Tematika
A bizonyítékokon alapuló orvoslás bázisát olyan kutatások képezik, melyekkel az orvostanhallgatók és fogorvostan hallgatók már az egyetemi éveik alatt megismerkednek. Tudományos diákköri tevékenységük és diplomamunkájuk elkészítése során maguk is hasonló kutatásokban vesznek részt.
A kurzus segítséget nyújt a kutatások megtervezéséhez, kivitelezéséhez, az eredmények feldolgozásához, értékeléséhez és értelmezéséhez. Nem a statisztikai és matematikai alapok elsajátítása a célunk, hanem a megfelelő epidemiológiai módszerek kiválasztásának és kivitelezésének gyakorlati elsajátítása, az SPSS készségszintű használata. A már megkezdett saját tudományos tevékenységhez is jelentős segítségként szolgálhat a kurzus.
Előadások
- 1. Epidemiológiai és kutatásmódszertani alapismeretek - Berényi Károly
- 2. Kutatástervezés gyakorlati alapjai - Berényi Károly
- 3. Etikai kérdések a tudományos munkában, etikai engedélyek - Berényi Károly
- 4. A helyes hipotézis felállítása - Berényi Károly
- 5. Kérdőíven alapuló humán kutatások tervezése - Berényi Károly
- 6. Kvantitatív mérési módszerekre épülő kísérletek tervezése - Berényi Károly
- 7. Kvalitatív mérési módszerekre épülő kísérletek tervezése - Berényi Károly
- 8. Molekuláris epidemiológiai vizsgálatok tervezése - Berényi Károly
- 9. Az eredmények közlésének lehetőségei, a publikálás alapjai - Berényi Károly
- 10. Papír alapú és számítógépes adatrögzítés szabályai, lehetőségei és elvei - Berényi Károly
- 11. Az epidemiológiai elemzésekhez használt leggyakoribb informatikai alkalmazások (Excel, SPSS, R, Statistica stb.) - Berényi Károly
- 12. Az epidemiológiai elemzésekhez használt leggyakoribb statisztikai módszerek áttekintése - Berényi Károly
- 13. Túlélési modellek és gyakorlati alkalmazásuk - Berényi Károly
- 14. Szűrési módszerek elemzése, ROC-görbe elemzés - Berényi Károly
- 15. Kérdőívek epidemiológiai szempontok szerinti feldolgozása - Berényi Károly
- 16. Attitűdvizsgálatok elemzési és értékelési lehetőségei - Berényi Károly
- 17. A faktoranalízis alapjai és az eredmények értelmezése - Berényi Károly
- 18. Többváltozós elemzések az epidemiológiában - Berényi Károly
- 19. Többváltozós elemzések eredményeinek értelmezési lehetőségei - Berényi Károly
- 20. Változók közötti kapcsolatok értelmezése: az ok-okozati összefüggések feltárása - Berényi Károly
- 21. Epidemiológiai kutatások elemzése; példamegoldás I. - Berényi Károly
- 22. Epidemiológiai kutatások elemzése; példamegoldás II. - Berényi Károly
- 23. Epidemiológiai kutatások elemzése; példamegoldás III. - Berényi Károly
- 24. Epidemiológiai kutatások elemzése; példamegoldás IV - Berényi Károly
Gyakorlatok
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Saját oktatási anyag
A Neptun-ra feltöltött elektronikus tananyagok.
Jegyzet
Ajánlott irodalom
Sajtos László - Mitev Ariel: SPSS kutatási és adatelemzési kézikönyv
Ember-Kiss-Cseh: Népegészségügyi orvostan (2013.)
A félév elfogadásának feltételei
Az előadások és gyakorlatok látogatása kötelező, amelyet katalógussal ellenőrzünk. Az előadásokról és a gyakorlatokról összességében legfeljebb 15 %, azaz 4x45 perc hiányzás megengedett, ami felett az index aláírását megtagadjuk.
Félévközi ellenőrzések
Számonkérés: Írásbeli vizsga keretében az elsajátított módszerekre épülő feladatmegoldás.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Beszámoló az oktatóval egyeztetett tananyagból.
Vizsgakérdések
Neptun