Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Kiss István Zoltán (Népeg)
egyetemi tanár,
Orvosi Népegészségtani Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 12 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 12 óra
Tárgyadatok
- Kód: OOF-FOL-T
- 1 kredit
- Általános orvos
- Fakultatív modul
- Őszi
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 30 fő
Tematika
Az egészségügyi rendszerek folyamatos átalakítása és a népesség egészségi állapotában történt változások azt eredményezték, hogy az egészséggel kapcsolatos kérdések a társadalmi párbeszédek középpontjába kerültek. Ezzel párhuzamosan azonban ezen kérdések egyik lényeges dimenziója iránt is megnőtt az érdeklődés: a térbeliség, regionalitás és földrajzi vonatkozások. Az orvostudomány, a geográfia, a közgazdaságtan és a szociológia kooperációja szükségszerűen hozta létre az egészségföldrajz tudományát.
A kurzus célja, hogy olyan interdiszciplináris személetmódot adjon át a hallgatóknak, ami segítségükre lehet a komplex gondolkodás és problémamegoldás elsajátításában.
Előadások
- 1. Az egészségföldrajz az orvostudomány szemszögéből I. Orvosföldrajz – egészségföldrajz – epidemiológia - Márovics Gergely Péter
- 2. Az egészségföldrajz az orvostudomány szemszögéből II. A tudományok összekapcsolódásának történeti vonatkozásai, elméleti megközelítések - Márovics Gergely Péter
- 3. Az egészségföldrajz a társadalomföldrajz szemszögéből I. Fogalmi és tartalmi kérdések - Márovics Gergely Péter
- 4. Az egészségföldrajz a társadalomföldrajz szemszögéből II. Új jelenségek, irányzatok - Márovics Gergely Péter
- 5. A világnépesség egészségének földrajzi vonatkozásai - Márovics Gergely Péter
- 6. A morbiditás és mortalitás világméretű földrajzi különbségei - Márovics Gergely Péter
- 7. Magyarország egészségföldrajza I. A hazai népesség egészségének földrajzi jellemzői - Márovics Gergely Péter
- 8. Magyarország egészségföldrajza II. A hazai morbiditás és mortalitás területi különbségei - Márovics Gergely Péter
- 9. Magyarország egészségföldrajza III. A magyar egészségügy földrajza - Márovics Gergely Péter
- 10. Magyarország egészségföldrajza IV. Az egészségügyi alapellátó és sürgősségi rendszer területi képe - Márovics Gergely Péter
- 11. Az egészségi állapot és a környezeti tényezők kapcsolatrendszere I. - Környezet és egészség - Márovics Gergely Péter
- 12. Az egészségi állapot és a környezeti tényezők kapcsolatrendszere II. - A klímaváltozás egészségi hatásai - Márovics Gergely Péter
Gyakorlatok
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
-
Saját oktatási anyag
A Neptun-ra feltöltött elektronikus tananyagok.
Jegyzet
-
Ajánlott irodalom
Ember I., Pál V., Tóth J. (2013) Egészségföldrajz
A félév elfogadásának feltételei
-
Félévközi ellenőrzések
-
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Pótlási lehetőség nincs.
Vizsgakérdések
Neptun
Vizsgáztatók
Gyakorlatok, szemináriumok oktatói
- Márovics Gergely Péter