Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Lelovics Zsuzsanna
docens,
Orvosi Népegészségtani Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 0 óra
gyakorlat: 12 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 12 óra
Tárgyadatok
- Kód: OOF-GYG-T
- 1 kredit
- Általános orvos
- Fakultatív modul
- Őszi
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 15 fő
Campus kurzusként elérhető . Campus-karok: ÁOK GYTK TTK
Tematika
Az egészséges életmód kialakítása nem megy egyik napról a másikra; egy folyamat eredményeként jöhet létre. A folyamatban több tényező is nagy szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként általában nyolc alapelvet említenek, ezek együttesen a testi-lelki harmónia megteremtését szolgálják. Ezek ismerete mind fontos, azonban az egészséges életmód megvalósítása ennél többről szól. Az ókori görög filozófusok folyton sétáltak, körülöttük pedig a hallgatók (is) sétáltak, akik kérdezték és figyelték a mestert. Arisztotelész filozófiájának követőit pedig peripatetikusoknak (körbesétálóknak) is nevezték. A hagyományos értelmezés helyett, a tantárgy újfajta megközelítést ad. A 21. századi oktatás talán legfontosabb elve az érdeklődés alapú tanulás, mert érdeklődés nélkül nincs hatékony ismeretszerzés. A ’sétálva tanulás’ olyan ismeretszerzési mód, amely mozgás közben zajlik. Teljesen más fiziológiai, biológiai, érzelmi környezetben történik, mint a tantermi, frontális tanulás. A ’sétálva tanulás’ tanulási mód olyan új hatékonyságot és érdeklődési dimenziókat ad a tanuláshoz, mely hosszú távon is mérhető – versenyelőnybe hozva azokat, akik így tanulnak.
Előadások
Gyakorlatok
- 1. A gyaloglás tudománya. 1. Anatómia, biomechanika - Lelovics Zsuzsanna
- 2. A gyaloglás tudománya. 2. Teljesítményélettan, sporttáplálkozás - Lelovics Zsuzsanna
- 3. Az egészséges életmód gyakorlati megvalósítása - Lelovics Zsuzsanna
- 4. Egyensúly a mindennapokban. Sétálva tanulás - Lelovics Zsuzsanna
- 5. Az egészség feltételrendszere a gyakorlatban - Lelovics Zsuzsanna
- 6. Az út a fontos, nem a cél - Lelovics Zsuzsanna
- 7. Séta, nordic walking, túra, teljesítménytúra - Lelovics Zsuzsanna
- 8. A gyaloglás egészség- és társadalmi haszna - Lelovics Zsuzsanna
- 9. Az egészséges életmódra nevelés kortárscsoportban és a praxisban - Lelovics Zsuzsanna
- 10. A gyaloglással kapcsolatos (egészség- és orvostudományi) kutatások eredményei - Lelovics Zsuzsanna
- 11. Zarándokutak egészségügyi kockázatai - Lelovics Zsuzsanna
- 12. Útra kelni, hogy megtaláljuk önmagunkat - Lelovics Zsuzsanna
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
–
Saját oktatási anyag
Moodle (dinamikusan bővülő, aktualizált tananyag). Teams.
Jegyzet
Jegyzet.
Ajánlott irodalom
Cooper, K. H.: A tökéletes közérzet programja. Budapest: Sport, 1990.
Kagge, E.: Menni. A gyaloglás művészete. Budapest: Park, 2018.
A félév elfogadásának feltételei
–
Félévközi ellenőrzések
A félévközi értékelés a gyakorlaton kiadott témából – előzetes egyeztetést követően – előadástartás vagy csoportmunka alapján történik.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
1 téma önálló feldolgozása.
Vizsgakérdések
Neptun. Teams.
Vizsgáztatók
Gyakorlatok, szemináriumok oktatói
- Lelovics Zsuzsanna