Egészség és társadalom

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 24 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 24 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OFF-EGT-T
  • 2 kredit
  • Fogorvos
  • Fakultatív modul
  • Tavaszi
Előfeltétel:

Nincs

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő – max. 25 fő

Campus kurzusként elérhető . Campus-karok: ÁOK

Tematika

A társadalmi jelensége és folyamatok jelentős része az egészség kérdésével közvetlen kapcsolatban áll. A kurzus elsődleges célja, hogy a tematikában szereplő társadalmi jelenségeknek az egészség témával való összefüggéseit elemezze. A félév során feldolgozásra kerül, hogy a társadalmi, kulturális, vallási, gazdasági és egyéb hatások miként alakíthatják az egyének egészségi állapotát, illetve a közösségek egészséggel kapcsolatos gondolkodását. A megadott irodalmak alapján felépített előadások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egészségi helyzetet meghatározó társadalmi tényezők kevésbé közismert aspektusai is inkább észrevehetők legyenek.

Előadások

  • 1. Egészség és betegség – elméleti áttekintés - Girán János
  • 2. Az egészség társadalmi meghatározói - Girán János
  • 3. Társadalmi különbségek és egészség I. - Girán János
  • 4. Társadalmi különbségek és egészség II. - Girán János
  • 5. Közösségi kapcsolatrendszer és egészség I. - Girán János
  • 6. Közösségi kapcsolatrendszer és egészség I. - Girán János
  • 7. Egészségmagatartás és társadalmi normák I. - Girán János
  • 8. Egészségmagatartás és társadalmi normák II. - Girán János
  • 9. Reklámok, kommunikáció és az egészség I. - Girán János
  • 10. Reklámok, kommunikáció és az egészség II. - Girán János
  • 11. Gazdaság és egészség I. - Girán János
  • 12. Gazdaság és egészség II. - Girán János
  • 13. Iskolázottság és egészség I. - Girán János
  • 14. Iskolázottság és egészség I. - Girán János
  • 15. Politikai ideológiák és egészség I. - Girán János
  • 16. Politikai ideológiák és egészség II. - Girán János
  • 17. Balesetek és az egészség - Girán János
  • 18. Bántalmazások és az egészség - Girán János
  • 19. Környezeti hatások és egészség - Girán János
  • 20. Klímaváltozás és egészség - Girán János
  • 21. Globalizáció, urbanizáció és egészség - Girán János
  • 22. A városi környezet egészséghatásai - Girán János
  • 23. Összefoglalás - Girán János
  • 24. Összefoglalás - Girán János

Gyakorlatok

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Saját oktatási anyag

Neptunra feltöltött anyagok

Jegyzet

Ajánlott irodalom

Berkman LF, Kawachi I. A historical framework for social epidemiology. New York: Oxford University Press, 2000

Krieger, N. A glossary for social epidemiology J Epidemiol Community Health 2001; 55:693–700.

Sandro Galea, Bruce G. Link, Six Paths for the Future of Social Epidemiology, American Journal of Epidemiology, Volume 178, Issue 6, 15 September 2013, p. 843–849

A félév elfogadásának feltételei

Aktív órai közreműködés

Félévközi ellenőrzések

A kurzus teljesítésének feltétele írásbeli teszt.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Nincs lehetőség az elmulasztott órák pótlására.

Vizsgakérdések

Neptun

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói