Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Varga Csaba (Népeg)
egyetemi tanár,
Orvosi Népegészségtani Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 12 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 12 óra
Tárgyadatok
- Kód: OOF-OMC-T
- 1 kredit
- Általános orvos
- Fakultatív modul
- Tavaszi
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 30 fő
Campus kurzusként elérhető . Campus-karok: ÁOK GYTK
Tematika
Az Ökomedicina az angol “Conservation Medicine” nevű, újonnan megjelent tudományág egyik lehetséges magyar neve. Az ökoszisztémák, az állatok és az emberek egészségének összefüggéseit vizsgálja. Célja megérteni az emberi populációk egészsége, a környezeti eredetű patogének, valamint kémiai és fizikai szennyezők egymásra hatását, valamint az interakciók következményeit.
A kurzus célja, hogy megmutassa az orvosi ill. természettudományok hallgatói számára annak lehetőségét, hogyan működhetnek együtt eltérő tudományterületek bolygónk és az összes faj, valamint az emberi társadalom egészségéért, ökológiai megalapozottsággal.
Előadások
- 1. Ökológiai alapfogalmak. - Varga Csaba (Népeg)
- 2. Mi az Ökomedicina? Orvosi ökológiai kérdések különböző szempontból, fertőző betegségek előretörése és visszaszorulása, a toxikus és veszélyes anyagok növekvő jelentősége. A biológiai sokféleség csökkenésének, hiányának, az elterjedési területek fragmentációjának hatásai. - Varga Csaba (Népeg)
- 3. Hogyan követik a járványok a nagy társadalmi és környezeti változásokat? Történeti epidemiológia. (influenza, pestis, stb.) - Varga Csaba (Népeg)
- 4. TBC, himlő és kolera a sűrűn lakott városokban - Varga Csaba (Népeg)
- 5. Állatok mikroorganizmusainak szétterjedése a háziasítás során. - Varga Csaba (Népeg)
- 6. BSE-járvány Nagy-Britanniában. Egészségügyi, szociális és gazdasági hatások. - Varga Csaba (Népeg)
- 7. Klímaváltozás és újonnan megjelenő fertőző betegségek. - Varga Csaba (Népeg)
- 8. Veszélyeztetett fajok kihalása és előretörő új fertőző megbetegedések. - Varga Csaba (Népeg)
- 9. Az új járványok és az egészséges ökoszisztéma. Változások a ragadozók, zsákmányok, versenytársak és a lebontók arányaiban. - Varga Csaba (Népeg)
- 10. Fajok elterjedtségének változása környezeti és történelmi változások függvényében. Fragmentáció állati és emberi populációk elterjedésében. - Varga Csaba (Népeg)
- 11. Szociológia, gazdaság és politika. Fenntarthatóság. - Varga Csaba (Népeg)
- 12. A fenntarthatóság és az egészség. Mikrobaadaptáció: vadon élő állatokról emberre adaptálódó patogének. Paraziták ökológiája. - Varga Csaba (Népeg)
Gyakorlatok
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Saját oktatási anyag
Jegyzet
Ajánlott irodalom
Aguierre A. A. et al.: Conservation Medicine
A félév elfogadásának feltételei
-
Félévközi ellenőrzések
Teszt a kurzus végén.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
-
Vizsgakérdések
-