Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Kiss István Zoltán (Népeg)
egyetemi tanár,
Orvosi Népegészségtani Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 8 óra
gyakorlat: 2 óra
szeminárium: 2 óra
összesen: 12 óra
Tárgyadatok
- Kód: OFF-TSM-T
- 1 kredit
- Fogorvos
- Fakultatív modul
- Őszi
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 30 fő
Tematika
Jelen kurzus azt a célt hivatott szolgálni, hogy a táplálkozásnak az egyes betegségek megelőzésében betöltött szerepét és a gyógyításban elfoglalt helyét, jelentőségét ismertesse a hallgatókkal.
A tantárgy a táplálkozás-epidemiológia módszereinek bemutatása után sorra veszi, hogy az egyes kórállapotok - pl. a legnagyobb népegészségügyi jelentőséggel bíró szív-érrendszeri és daganatos betegségek, valamint az életminőséget nagyban befolyásoló mozgásszervi és gasztrointesztinális betegségek - esetében milyen lehetőségei adódnak a táplálkozásterápiának az adott állapot megelőzése, valamint kezelése során.
A gyakorló orvos munkája során rendszeresen találkozik olyan esetekkel - pl. helytelen fogyókúrából adódó, (sürgősségi) kezelést igénylő állapotokkal -, amelyek megoldásában nagy segítséget jelent a különböző (divat)diéták nemcsak jótékony, hanem káros hatásainak ismerete. Ezért kurzusunk során a hallgatók e diétás irányzatokat is jobban megismerhetik, csakúgy mint a különböző fiziológiai állapotok során (pl. terhesség, időskor) fellépő eltérő tápanyagszükséglet megfelelő kezelésének alapjait.
Előadások
- 1. Dietoterápia helye az orvoslásban. Diétás gyógykezelés fogalma, célja és fejlődése. Táplálkozás-epidemiológia I. - Wolher Veronika
- 2. Táplálékallergiák, -intoleranciák, diagnosztikus étrendek. Táplálkozás szerepe a daganatos megbetegedésekben. - Wolher Veronika
- 3. Emésztőszervrendszer betegségeinek megelőzése, dietoterápiája - Wolher Veronika
- 4. Táplálkozás cukorbetegség esetén - Balogh Erika
- 5. Vesebetegségek diétás kezelése. - Balogh Erika
- 6. Szív- és érrendszert érintő dietoterápia. - Wolher Veronika
- 7. Anyagcsere- és endokrin betegségek diétás vonatkozásai. - Wolher Veronika
- 8. Mozgásszervi betegségek diétás kezelése. - Wolher Veronika
Gyakorlatok
- 1. Fogantatás, terhesség alatti étrend. Csecsemőtáplálás. Bölcsődés-, óvodás-, kisiskolás-, serdülő-, felnőtt-, időskorúak táplálkozása. - Wolher Veronika
- 2. Vegetáriánus étkeztetés értékelése. Divatdiéták pro és kontra. - Wolher Veronika
Szemináriumok
- 1. Tápláltsági állapot, annak megítélésének lehetőségei. Energiaszükségletet meghatározó tényezők, kiszámítása - Wolher Veronika
- 2. Túlsúly és az elhízás, hiányos táplálkozás, táplálkozási zavarok, megelőzés. Mesterséges táplálás, tápszerek jelentősége. - Wolher Veronika
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Saját oktatási anyag
A Neptun-ra feltöltött elektronikus tananyagok.
Jegyzet
Ajánlott irodalom
Veresné Bálint Mária: Gyakorlati dietetika, Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar; 2006
Rodler Imre: Élelmezés- és táplálkozásegészségtan, Medicina Kiadó, 2006
Rigó János: Korszerű piramisrendszerek - Az egészséges táplálkozáshoz és életmódváltáshoz, Medicina Kiadó, 2008
Rodler Imre: Új tápanyagtáblázat, Medicina Kiadó, 2006
A félév elfogadásának feltételei
Az előadások és szemináriumok látogatása kötelező, amelyet katalógussal ellenőrzünk.
Legfeljebb 15 %, azaz 2x45 perc hiányzás megengedett, ami felett az index aláírását megtagadjuk.
Félévközi ellenőrzések
-
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Pótlási lehetőség nincs.
Vizsgakérdések
Neptun
Vizsgáztatók
Gyakorlatok, szemináriumok oktatói
- Wolher Veronika