Játékos és édes kalandozások az idegsejtek világában az Agykutatás Hetén

2024. március 21.

A PTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézete az Agykutatás Hete program keretein belül többféle bemutatóval készült. Az érdeklődők fénymikroszkóp segítségével megfigyelhették a patkányagy szerkezetét és fáziskontraszt-mikroszkópban megvizsgálhatták azt is, hogy milyenek az élő glioblastoma sejtek sejttenyészeti lemezen.

A gyerekek kipróbálhatták az egyszerűbb laboreszközök használatát, automata és ballonos pipettával folyadékot vihettek át soklyukú szövettenyésztő lemezekbe és Eppendorf csövekbe. VR-szemüvegek segítségével bevezették látogatóikat a sejtek virtuális világába, hogy közelről megfigyelhessék a sejtalkotók szerkezetét.

Nagy népszerűségnek örvendett kézműves foglalkozásuk is: agy- és idegsejt alakú mézeskalácsot lehetett díszíteni, illetve gumicukorból készültek neuronok. Játékos agytornával is készültek a fáradt vendégek számára, és társasjátékaik segítségével a sejten belül zajló folyamatokat is be tudták mutatni a kicsiknek és a nagyoknak.

Fotó:

Gaszler Péter