A KSH adatai szerint Magyarországon a lakosság közel tizedét érinti az alkoholbetegség. Erre a problémára hívja fel a figyelmet a PTE Kék Zóna június 18-i eseménye, ahol az Anonim Alkoholisták tagjai személyes történeteken keresztül mutatják be a felépülés útját. A rendezvény kapcsán a patológiás (kóros) alkoholfogyasztásról is beszélt dr. Pankász Balázs, a PTE KK Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központ tudományos munkatársa, egyben a Pécsi Egyetemisták Egyesület szervezője, valamint Boda Viktor, szintén az egyesület szervezője a PTE Hírcentrumnak.
Az írás a PTE Kék Zóna „Tiszta fejjel – tudatos jövő” című programsorozatának június 18-i eseményét harangozta be, mely az alkoholizmussal és az Anonim Alkoholisták szervezetének bemutatásával foglalkozik.
A szakemberek szerint az alkoholfogyasztás akkor válik problémássá, amikor az ital szerepe egyre hangsúlyosabb lesz a mindennapokban. Figyelmeztető jel lehet a rendszeres túlfogyasztás, a kapcsolatok vagy a munkahelyi teljesítmény romlása, illetve, ha az alkoholt tekintik a stresszkezelés elsődleges eszközének. Mint mondták, a függőség határát nem elsősorban az elfogyasztott mennyiség, hanem a kontroll elvesztése jelzi.
Szó esett arról is, hogy nehéz lehet a segítségkérés is, mivel gyakran a szégyenérzethez a tagadás és az elutasítástól való félelem érzete is társul. Ezzel szemben a támogató, ítélkezésmentes környezet jelentősen növelheti annak esélyét, hogy az érintett valamilyen típusú segítséghez folyamodjon.
Kiemelték, az alkoholfüggőség nemcsak az egyénre, hanem az egész családra hatással van, ugyanis a hozzátartozók sokszor tartós feszültségben élnek, ami hosszú távon bizalomvesztéshez, érzelmi sérülésekhez és a gyermekek fejlődését érintő problémákhoz vezethet.
A felépülés több annál, mint az alkohol elhagyása, egy hosszabb belső változási folyamat, amelybe beletartozik az önismereti munka, kapcsolatrendezés és új életmód kialakítása is. Bár a tartós józanság esélyei szerintük egyénenként eltérnek, tapasztalatuk azt igazolja, a támogató közösségek, a terápia és a segítő csoportok jelentősen növelik a siker valószínűségét. Fontosnak tartják azt is, hogy a függőség helyére ne kerüljön más romboló szokás vagy viselkedés.
A józanság fenntartásával kapcsolatban elhangzott, hogy kulcsszerepet játszanak az emberi kapcsolatok, az önismeret, az életcélok és a stabil napi rutin. A felépülés során sokan úgy érzik, közelebb kerülnek valódi önmagukhoz, mivel az addikció gyakran elfedi az érzéseket és a valódi személyiséget. A cikkben felmerült, hogy ugyan nem minden esetben szükséges a régi kapcsolatok megszakítása, ugyanakkor fontos lehet a határok kijelölése és új, támogató közösségek keresése a tartós felépülés érdekében.