7. Belgyógyászati Workshop

2022. november 29.

Hetedik alkalommal rendeztük meg a belgyógyászati workshopot, 2022. november 19-én. A rendezvény lehetőséget nyújtott a harmad-, illetve a negyedévesek számára a belgyógyászati fizikális vizsgálat gyakorlására, az esetleges hiányosságok pótlására. A fizikális vizsgálat nemcsak a hallgatók elkövetkezendő vizsgáira létfontosságú, hanem a kórházi gyakorlatok elengedhetetlen része is.

A workshopot mindhárom programon meghirdettük, 35 magyar, 43 német és 31 angol programos hallgató jelent meg rajta, összesen 109-en.

Szombat délelőtt fél 9-től délután 4 óráig, 2,5 órás turnusokban, 3 teremben, 3 nyelven, kis csoportokban zajlott az esemény. Minden turnus egy rövid elméleti összefoglalóval kezdődött, amit a teljes fizikális vizsgálat bemutatása követett az egész csoport számára, később a hallgatók maximum 3 fős csoportokban gyakoroltak.

A visszajelzések rendkívül pozitívak voltak, a résztvevők véleménye szerint a jövőben is szükség van a workshop megszervezésére, akár hosszabb időtartamban is. A közelgő vizsgaidőszak előtt a teljes fizikális vizsgálat gyakorlása sokaknak nagy segítséget jelentett.

A demonstrátor hallgatók mellett néhány egykori demonstrátor, mára már orvos is részt vett az eseményen.

Közreműködő oktatók:

Dr. Buda Ágnes, dr. Filipánits Kristóf, dr. Nörenberg Jasper, dr. Molnár Fanni

Oktató demonstrátorok:

Louia Larson, Matthis Becker, Koppán Miklós, Tóth Olivér Péter, Beck Brandon, Peresztegi Mira Zsófia, Németh Nóra, Kovács Alíz, Ablonczy Zsolt, Édes Eszter, Tanusha Bajinath, Isamu Higuchi, Akika Ogasawara, Dawoo Kate Han, Omid Afkhami Ardakani, Phan Hoang Minh Nhat, Kwak Eun Seo, Anusheh Kamran, Amalie Skjerven

 

Köszönöm a demonstrátor hallgatók és a közreműködő oktatók munkáját, hiszen nélkülük ez a workshop nem jöhetett volna létre! Köszönöm továbbá a szervezésben nyújtott segítségét dr. Koppán Ágnesnek, valamint támogatását dr. Tamás Andreának, a Demonstrátori Diákkör elnökének és dr. Czopf László dékánhelyettesnek!

 

Kerbeche Aida, szervező demonstrátor hallgató

Fotók: