Nemzeti Virológiai Laboratórium pécsi vezetéssel

2020. június 2.

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának vezetésével jön létre a Nemzeti Virológiai Laboratórium, amit dr. Jakab Ferenc professzor, virológus szervez és irányít majd – erről május 29-én tett bejelentést Palkovics László miniszter.

A kormány május 27-én fogadta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek részeként május 29-től több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből.

Palkovics László kitért arra is, hogy a következő öt évben 18 nemzeti labort hoznak létre, az erre szánt 90 milliárd forintból idén 14 milliárd felhasználását tervezik. Közöttük van a korábban nem is tervezett, de a járvány miatt kiemelten fontossá lett Nemzeti Virológiai Laboratórium, amit dr. Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem virológus kutatója szervez és irányít majd.

A bejelentés kapcsán dr. Jakab Ferenc elmondta: „A Nemzeti Virológiai Laboratórium elsődleges célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem meglévő, kiemelkedő virológiai laboratóriumára alapozva, magas színvonalú, nemzetközi szintű alap- és alkalmazott virológiai kutatásokat végezzen. Vizsgálataink egyik fő iránya a vírusfertőzések elleni védekezés hatékony módjainak kifejlesztése, amik akár a vakcinafejlesztés, akár a gyógyszeres kezelés lehetőségét is érintik. A kutatás mellett fontosnak tartjuk a hazai utánpótlás nevelés erősítését is ezen a tudományterületen.”

Forrás:

PTE

FOTÓ:

Csortos Szabolcs, UnivPecs