Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Szeberényi József
egyetemi tanár, emeritus,
Orvosi Biológiai Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 24 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 24 óra
Tárgyadatok
- Kód: OOE-MOM-T
- 2 kredit
- Általános orvos
- Elektív modul
- Tavaszi
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 100 fő
Tematika
Szerepe a képzés céljainak megvalósításában: A kurzus célja, hogy kapcsolatot teremtsen az alaptudomány és a klinikum között; erősítse a hallgatókban azt a meggyőződést, hogy a molekuláris sejtbiológiai ismeretek alapvetően fontosak a betegségek patomechanizmusának megértésében; lehetőséget nyújtson arra, hogy a hallgatók már tanulmányaik kezdeti periódusában is szembekerülhessenek orvosi problémákkal.
Rövid tematika: A kurzus a molekuláris sejtbiológia és a klinikai genetika határterületeivel, a molekuláris genetika klinikai alkalmazásának lehetőségeivel foglalkozik. Főbb témák: genotípus és fenotípus kapcsolata; human genom és fenom program; mozaikosság; mikroszatellit-instabilitás; genomiális imprinting; klónozás; génterápia; etikai vonatkozások.
Előadások
- 1. DNS ujjlenyomat vizsgálat - Szeberényi József
- 2. DNS ujjlenyomat vizsgálat - Szeberényi József
- 3. Genotípus-fenotípus; fenotípus-genotípus - Szeberényi József
- 4. Genotípus-fenotípus; fenotípus-genotípus - Szeberényi József
- 5. Humán genom program - Szeberényi József
- 6. Humán genom program - Szeberényi József
- 7. Mozaikosság - Szeberényi József
- 8. Mozaikosság - Szeberényi József
- 9. A fehérjekonformáció betegségei - Szeberényi József
- 10. A fehérjekonformáció betegségei - Szeberényi József
- 11. Az RNS-világ - Szeberényi József
- 12. Az RNS-világ - Szeberényi József
- 13. A nem-mendeli monogénes öröklődés - Szeberényi József
- 14. A nem-mendeli monogénes öröklődés - Szeberényi József
- 15. Intracelluláris antitestek - Szeberényi József
- 16. Intracelluláris antitestek - Szeberényi József
- 17. Klónozás - Szeberényi József
- 18. Klónozás - Szeberényi József
- 19. Molekuláris citogenetika. A molekuláris genetika etikai vonatkozásai. - Szeberényi József
- 20. Molekuláris citogenetika. A molekuláris genetika etikai vonatkozásai. - Szeberényi József
- 21. Genetika és környezet: epigenetika - Szeberényi József
- 22. Genetika és környezet: epigenetika - Szeberényi József
- 23. Záróteszt - Szeberényi József
- 24. Záróteszt - Szeberényi József
Gyakorlatok
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Nincs.
Saját oktatási anyag
Nincs.
Jegyzet
Nincs.
Ajánlott irodalom
Gelehrter-Collins: Principles of Medical Genetics
Szeberényi József: Molekuláris sejtbiológia, tankönyv
A félév elfogadásának feltételei
A TVSZ szerint
Félévközi ellenőrzések
Nincs
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Pótlásra nincs lehetőség
Vizsgakérdések
Nincs.