Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Pap Marianna
docens,
Orvosi Biológiai Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 24 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 24 óra
Tárgyadatok
- Kód: OFE-NS2-T
- 2 kredit
- Fogorvos
- Elektív modul
- Tavaszi
OFA-MF1-T teljesítve
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 200 fő
Tematika
A kurzus célja a molekuláris sejtbiológia területéhez kapcsolódó legfontosabb, legérdekesebb Nobel-díjas felfedezések megszületésének, az ahhoz vezető útnak a bemutatása (a díjazott által a díj átvételekor tartott előadás alapján). A díjak hátterében hosszú évek munkájának története elevenedik fel sok-sok kísérletezéssel, jó ötletek sokszor szerencsés véletlenekkel való kapcsolódásával, családi és egyéb személyes emlékekkel keveredve. Nincs egységes recept a sikerhez, az út kicsit mindig másképp alakul, talán egyetlen közös vonás a csapatmunka. Az előadásokból ugyanakkor valamelyest megismerhetjük a díjazottak személyiségét is. A témák feldolgozásánál fontos szempont volt az adott felfedezés máig tartó jelentőségének hangsúlyozása (pl. DNS-, RNS-szerkezete és szintézise, riboszómák működése), a mai orvosi gondolkodásra (pl. prionok), diagnosztikai és egyéb módszerekre kifejtett hatása (rekombináns DNS-technológia, szekvenálás) valamint jelen és jövőbeni orvosi alkalmazhatóságának (pl. mesterséges megtermékenyítés), esetlegesen betegségekkel való összefüggéseinek ismertetése (pl. sejtciklus szabályozása, differenciált sejtek újraprogramozása, RNS interferencia, papillómavírusok, HIV). A bemutatott felfedezések nem időrendben kerülnek bemutatásra, hanem aszerint, hogy melyik kapcsolódik a molekuláris sejtbiológia tantárgy adott heti előadásaihoz a téma alapján. A tárgyalt felfedezések illetve kísérletek túlnyomórészt a molekuláris sejtbiológia tantárgy anyagának is részét képezik, így reményeink szerint ezek megbeszélése a tantárgy anyagának mélyebb megértéséhez és könnyebb elsajátításához vezet, ami a vizsgára való felkészülést is eredményesebbé és rövidebbé teheti.
Előadások
- 1. Passzív transzport - Pap Marianna
- 2. Passzív transzport - Pap Marianna
- 3. Aktív transzport - Palkovics Tamás
- 4. Hormonok hatásmechanizmusa - Palkovics Tamás
- 5. G-fehérjék és szerepük a jelátvitelben - Palkovics Tamás
- 6. G-fehérjékhez kötött receptorok - Palkovics Tamás
- 7. Növekedési faktorok - Palkovics Tamás
- 8. Növekedési faktorok - Palkovics Tamás
- 9. Reverzibilis fehérje foszforiláció a jelátvitelben - Pap Marianna
- 10. Reverzibilis fehérje foszforiláció a jelátvitelben - Pap Marianna
- 11. Embrionális fejlődés genetikai szabályozása - Pap Marianna
- 12. Embrionális fejlődés genetikai szabályozása - Pap Marianna
- 13. Programozott sejthalál - Pap Marianna
- 14. Programozott sejthalál - Pap Marianna
- 15. DNS tumorvírusok - Pap Marianna
- 16. DNS tumorvírusok - Pap Marianna
- 17. RNS tumorvírusok - Palkovics Tamás
- 18. Retrovirális onkogének - Palkovics Tamás
- 19. Telomérek és telomeráz aktivitás daganatokban - Pap Marianna
- 20. Humán sejt- és szövettranszplantáció - Pap Marianna
- 21. Mesterséges megtermékenyítés (In vitro fertilizáció) - Palkovics Tamás
- 22. A zöld fluoreszcens fehérje felfedezése és jelentősége a molekuláris biológiában - Palkovics Tamás
- 23. Vizsga - Pap Marianna
- 24. Vizsga - Pap Marianna
Gyakorlatok
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Saját oktatási anyag
előadások ábra anyaga
Jegyzet
Ajánlott irodalom
www.nobelprize.org
A félév elfogadásának feltételei
Nincs
Félévközi ellenőrzések
A félévközi jegyet az utolsó héten írt teszt alapján állapítjuk meg.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Az órák pótlására az angol vagy német nyelvű kurzuson való részvétellel lehetséges.
Vizsgakérdések
1. Passzív transzport
2. Aktív transzport
3. G-fehérjék és szerepük a jelátvitelben
4. Növekedési faktorok jelátvitele
5. Reverzibilis fehérje foszforiláció a jelátvitelben
6. Autofágia
7. Programozott sejthalál
8. DNS tumorvírusok
9. RNS tumorvírusok Retrovirális onkogének
10.Telomérek és telomeráz aktivitás daganatokban
11. Mesterséges megtermékenyítés (In vitro fertilizáció)
12. A zöld fluoreszcens fehérje felfedezése és jelentősége a molekuláris biológiában