Játékos vetélkedővel a valódi életmentésért – nagy sikerrel zárult az első pécsi Skill Race

2023. november 15.

Hagyományteremtő céllal tartották meg Pécsett az első Skill Race vetélkedőt október 27. és 28. között, amely során a magyar orvos- és fogorvosképző intézmények csapatai mérték össze gyakorlati orvosi tudásukat. A többnapos versenyt a Debreceni Egyetem hallgatói nyerték.

 

Stemler Miklós írása

 

Vérvétel, infúzió bekötése, szülés levezetése, traumás sebek ellátása, intubálás, tumorszűrés, szemészeti vizsgálatok, fog tömés és helyreállítás – csak néhány feladat azok közül, amelyekben a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem orvos és fogorvos hallgatói összemérhették tudásukat a pécsi orvoskar Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központja által szervezett Skill Race versenyen.

Bár az eseményen résztvevő 100 hallgató most egy játékos vetélkedőn demonstrálta tudását, mindezt pár éven belül élőben, életeket mentve teszik majd meg.

Ahogy azt dr. Rendeki Szilárd, az Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ (OKIK) igazgatója, egyben a verseny egyik ötletgazdája elmondta kérdésünkre, a pécsi kezdeményezés teljesen egyedülálló Magyarországon.

– A nagy hagyományra visszatekintő Medikus kupa példája lebegett a szemünk előtt, amely során a magyar orvosképző helyek különböző csapat sportágakban vetélkednek. Azon kezdtünk el gondolkozni, hogy mi lenne, ha valami hasonló eseményt szerveznénk, csak éppenséggel az orvosi képességek terén mérnék össze a tudásukat az egyes csapatok. Az volt a célunk, hogy az orvos- és a fogorvoshallgatók játékos formában mutathassák meg, egyben pedig fejleszthessék tovább gyakorlati képességeiket.

Az ötlettől persze el is kellett jutni a megvalósításig, és ezen a téren nagy jelentősége volt annak, hogy a korábbi Sebészeti Oktató és Kutató Intézet (SOKI) a Mediskills Lab és a Műveleti Medicina Tanszék összeolvadása révén létrehozott Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ mind a megfelelő infrastruktúrával, mind a megfelelő szakmai gárdával rendelkezik ehhez.

A feladat nem volt egyszerűnek mondható, hiszen a szervezők fontos célkitűzése volt, hogy a Skill Race során az orvos- és fogorvosképzés során elsajátítható összes gyakorlati tudás kipróbálásra kerülhessen, és ennek jegyében az orvostanhallgatók egy tizenkettő, a fogorvoshallgatók pedig egy tíz állomásból álló vetélkedőn demonstrálták tudásukat öt-öt fős csapatokban.

Miután természetesen a különböző éves hallgatók tudása jelentősen eltér, a szervezők külön figyelmet fordítottak arra, hogy az egyes állomásokon mindenki számára jusson feladat a gyakorlati képzéseket még csak épp megkezdő másodévesektől az orvosi diploma kapujában álló hatodévesekig.

Az egyetemi oktatókból és a betegellátás frontvonalában lévő oktatókórházak orvosaiból, szakdolgozóiból, illetve az Országos Mentőszolgálat tagjaiból álló zsűri gondoskodott róla, hogy minden a lehető legnagyobb szakmai pontossággal történjen, és hogy a versenyzők tanulhassanak esetleges hibáikból, hogy azokat később élesben már ne kövessék el. A vetélkedőhöz egy tudományos szekció is társult, ahol az orvos- és fogorvosképzés gyakorlati formáinak fejlesztéséről osztották meg tapasztalataikat a négy magyar orvos- és fogorvosképző intézmény oktatói és kutatói.

Az első Skill Race-t végül a Debreceni Tudományegyetem medikusai, az Error 404 nevű és a GolDEn Standard nyerték meg az orvosi és a fogorvosi kategóriákban. A verseny szorosságát jól jelzi, hogy az orvosi kategóriában 1,5 százalékos eltérés volt az első három helyezett pontjai között, és a fogorvosi kategóriában is 30 pont döntött az 1400-nál is több pontot elért éllovasok között.

A győztes debreceni orvoscsapatra tökéletesen igaz, hogy számukra a részvétel volt a fontos, és a győzelem kellemes ráadásnak bizonyult.

– Nem az lebegett a szemünk előtt, hogy megnyerjük ezt a versenyt, csak szerettük volna jól érezni magunkat, és a legjobb tudásunk szerint teljesíteni – mondta Barta Zalán, a csapat vezetője, ami nem jelenti azt, hogy ne vették volna komolyan az első Skill Race-t.

– Tematikusan, a skillcsoportoknak megfelelően szerveztünk gyakorlatokat, melyeken az adott területen dolgozó oktatók segítségével készültünk fel. Igyekeztünk minden modellt és szimulátort kipróbálni, amivel a versenyen találkozhatunk. Sokat jelentett, hogy már a felkészülés során is csapatként dolgoztunk, még a verseny előtti este is hajnalig beszéltük át együtt a feladatokat.

Ami pedig a debreceni medikuscsapat fő célját, a jó időtöltést jelenti, ez is tökéletesen megvalósult Barta Zalán szerint.

– Az egész rendezvény kifejezetten élvezhető volt, végig jó volt a hangulat és nagyon kellemes élményekkel távoztunk az eredménytől függetlenül is.

A harmadik helyezett pécsi orvoscsapat versenyzője, Greutter Annabella Vivien a verseny közösségépítő erejét emelte ki.

– Sok élménnyel gazdagodtunk az elmúlt két hónapban, de az élményeken és tudáson felül új, értékes embereket is megismerhettünk. Nem csak a felkészülés telt végig jó hangulatban, hanem a verseny is. Jó volt az is, hogy csapat szintű volt a verseny, kevésbé stresszeltünk rajta, tudtuk biztatni a másikat a feladat elvégzésében.

Az új barátságokon és a hasznos jövőbeli szakmai ismeretségeken felül pedig a résztvevők gyakorlati tudása is sokat fejlődött a rengeteg felkészülésnek köszönhetően.

– Ha valamit szerettünk volna gyakorolni, bármikor volt rá lehetőségünk. Szakorvosok is segítették a felkészülést a feladatokra. Teljes mértékben állíthatom, hogy összekovácsolódtunk, és olyan tudásra, gyakorlatra tettünk szert amit csak több év alatt, vagy soha nem tudtunk volna ilyen szinten elsajátítani.

A nagy siker láttán a szervezők máris a jövő évi Skill Race-t tervezgetik.

– A visszajelzések egyöntetűen pozitívak voltak a résztvevők részéről, így mindenképpen folytatni szeretnénk ezt a kezdeményezést – mondta a jövőbeli tervekről Maróti Péter, az OKIK igazgatóhelyettese.

– Jelenleg a tapasztalatok kiértékelése zajlik, ezek után tudunk többet mondani majd arról, hogy mikor és hogyan kerül megrendezésre a következő Skill Race, és milyen módokon tudjuk azt még szórakoztatóbbá, egyben még tanulságosabbá tenni a résztvevő hallgatók számára.

Úgy tűnik hát, hogy a budapesti, pécsi és szegedi hallgatóknak is esélyük lesz a győzelemre a jövőbeli Skill Race versenyeken, miközben természetesen mindenki nyer: a résztvevő leendő orvosok, fogorvosok, az őket majd foglalkoztató intézmények és legfőképpen majd az általuk kezelt betegek.

Fotók:

Kerekes Fotó & Film Kft.

Galériák

Első nap képei

Második nap képei

Díjátadó