Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Kobolka István
docens,
Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ
Óraszámok/félév
előadás: 24 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 24 óra
Tárgyadatok
- Kód: OOF-NKS-T
- 2 kredit
- Általános orvos
- Fakultatív modul
- Minden félévben
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 10 fő
Campus kurzusként elérhető . Campus-karok: ÁJK BTK ETK KPVK GYTK KTK MK TTK
Tematika
A NATO 1950-ben kiadott első stratégiai koncepciója megfogalmazta, hogyan képzelték az alapítók a Szövetség és annak tagállamai biztonságának területi sérthetetlenségének biztosítását.
Az elmúlt közel hét évtized alatt, a nemzetközi helyzet változásával, a fegyverkezési verseny gyorsulásával, vagy épp lassulásával (enyhülés), változott a Szövetség stratégiai koncepciójának lényege. Napjainkra pedig, okulva az Észtország elleni kibertámadás, illetve a Krím és Kelet-Ukrajna elleni hibrid hadviselés tapasztalataiból, a NATO tervezőinek elsődleges figyelme a kiber biztonság és a hibrid hadviselés felé irányul.
Az órákon a fenti témákat elemezzük Tömböl László nyugállományú mérnök vezérezredes - volt vezérkari főnök segítségével. A katonaorvos témákban Dr. Fejes Zsolt PhD orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, MH egészségügyi főnök tartja az órákat.
A hallgató megismeri a katona-egészségügy rendszerét, feladatait, felépítését. Képes lesz a katona-egészségügyi feladatok és kockázatok általános és egészségügyi vonatkozású rendszerezésére, valamint a megszerzett ismeretek tudományos alapokon történő alkalmazására. Átlátható struktúrában képes lesz rendszerezni a katona-egészségügy tervezői, szervezői feladatokat.
Előadások
- 1. NATO stratégiák
- 2. NATO csúcsértekezletek katonai és gyakorlati megvalósítása
- 3. NATO-Oroszország
- 4. Magyarország és a NATO
- 5. Szövetségi műveletek
- 6. NATO-EU
- 7. Katonaorvoslás fogalma, jellemzői, területei.
- 8. Katonaorvoslás fogalma, jellemzői, területei.
- 9. Katonaorvoslás fogalma, jellemzői, területei.
- 10. A Magyar Honvédség katona-egészségügyi intézményi rendszere, feladatai, működése.
- 11. A Magyar Honvédség katona-egészségügyi intézményi rendszere, feladatai, működése.
- 12. A Magyar Honvédség katona-egészségügyi intézményi rendszere, feladatai, működése.
- 13. Katonaegészségügyi tervezés, szervezési feladatok.
- 14. Katonaegészségügyi tervezés, szervezési feladatok.
- 15. Katonaegészségügyi tervezés, szervezési feladatok.
- 16. Egészségügyi biztosítás fogalma, területei.
- 17. Egészségügyi biztosítás fogalma, területei.
- 18. Egészségügyi biztosítás fogalma, területei.
- 19. Katonaegészségügyi kockázatok és egészségügyi kihívások a NATO, az EU és az ENSZ rendszerében.
- 20. Katonaegészségügyi kockázatok és egészségügyi kihívások a NATO, az EU és az ENSZ rendszerében.
- 21. Katonaegészségügyi kockázatok és egészségügyi kihívások a NATO, az EU és az ENSZ rendszerében.
- 22. Missziós feladatok
- 23. Missziós feladatok
- 24. Missziós feladatok
Gyakorlatok
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Saját oktatási anyag
A Védelmi Központ webes felületén elérhető oktatási anyagok.
Jegyzet
Ajánlott irodalom
A félév elfogadásának feltételei
-
Félévközi ellenőrzések
TVSZ szerint.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Egyéni elbírálás alapján.
Vizsgakérdések
Leadott óra anyaga, Védelmi Központ weboldalán elérhető.