Innovatív egészségügyi technológiák 1.

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2023-2024

Tantárgyfelelős

  • Dr. Sik Attila Gábor

    tudományos főmunkatárs,
    Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ

Óraszámok/félév

előadás: 0 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 24 óra

összesen: 24 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OOF-IET-T
  • 2 kredit
  • Általános orvos
  • Fakultatív modul
  • Őszi
Előfeltétel:

Nincs

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő – max. 15 fő

Campus kurzusként elérhető 15 fő számára. Campus-karok: ÁOK

Tematika

Az egészségügyben folyamatosan megvalósuló innovációk biztosítják a betegellátás, a diagnosztizálás vagy épp a prevenció minél pontosabb, beteg-centrikus megvalósítását. De miként is jönnek létre ezek az innovációk, milyen tudásra, szakemberekre és eszköztárra van erre szükség? Az Innovatív egészségügyi technológiák I. című kurzuson mindezt feltárjuk a hallgatók számára.
Célunk azon tudás, készség és gyakorlat átadása, melyek egy valós piaci igényen, egészségügyben felmerülő problémán/kihíváson alapuló, arra megoldást kínáló ötletnek, majd projektnek a kidolgozásához, sikeres megvalósításához szükségesek. Ennek során az igény beazonosításától kezdve az ötlet validálásáig terjed az átadott tudásanyag, valamint ezeken a gyakorlatokon túl vendégelőadókkal színesített, technológiákat bemutató, inspiratív előadásokkal is bevezetjük a hallgatókat a legújabb technológiai trendekbe.
A következő szemeszterben az Innovatív egészségügyi technológiák II. című kurzus keretein belül pedig egy konkrét projekt piacosításával és a köré épülő üzleti modell felépítésével ismerkedhetnek meg a hallgatók jelen kurzus folytatásaként.

Előadások

Gyakorlatok

Szemináriumok

  • 1. Bevezetés az "Innovatív egészségügyi technológiák I." c. kurzusba
  • 2. Bevezetés az "Innovatív egészségügyi technológiák I." c. kurzusba
  • 3. Innovatív egészségügyi technológiák 1. – 3D és 4D nyomtatás az egészségügyben
  • 4. Innovatív egészségügyi technológiák 1. – 3D és 4D nyomtatás az egészségügyben
  • 5. Innovatív egészségügyi technológiák 2. – virtuális és kiterjesztett valóság technológiák (VR/AR) orvosi alkalmazásai
  • 6. Innovatív egészségügyi technológiák 2. – virtuális és kiterjesztett valóság technológiák (VR/AR) orvosi alkalmazásai
  • 7. Innovatív egészségügyi technológiák 3. – orvosi-robotikai megoldások klinikai mindennapok – robotsebészet, humán robotok, myolektromos végtagprotézisek
  • 8. Innovatív egészségügyi technológiák 3. – orvosi-robotikai megoldások klinikai mindennapok – robotsebészet, humán robotok, myolektromos végtagprotézisek
  • 9. Innovatív egészségügyi technológiák 4. – elektronikus és mobil egészségügyi szolgáltatások az egészségügyben (e-health, m-health
  • 10. Innovatív egészségügyi technológiák 4. – elektronikus és mobil egészségügyi szolgáltatások az egészségügyben (e-health, m-health)
  • 11. Innovatív egészségügyi technológiák 5. – innovatív betegút-menedzsment és kórházi infrastruktúra kialakítása
  • 12. Innovatív egészségügyi technológiák 5. – innovatív betegút-menedzsment és kórházi infrastruktúra kialakítása
  • 13. Egészségügyi adatok értéke, felhasználása; Kiberbiztonság az egészségügyben, az egészségügyi adatok védelme
  • 14. Egészségügyi adatok értéke, felhasználása; Kiberbiztonság az egészségügyben, az egészségügyi adatok védelme
  • 15. Probléma-megoldás – fókuszban az egészségügy
  • 16. Probléma-megoldás – fókuszban az egészségügy
  • 17. Célcsoport meghatározás, versenytársak és versenyelőnyök meghatározása
  • 18. Célcsoport meghatározás, versenytársak és versenyelőnyök meghatározása
  • 19. MVP építési technikák
  • 20. MVP építési technikák
  • 21. Validációs technikák
  • 22. Validációs technikák
  • 23. Finanszírozási lehetőségek – egészségügyi startup finanszírozás a gyakorlatban
  • 24. Finanszírozási lehetőségek – egészségügyi startup finanszírozás a gyakorlatban

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Saját oktatási anyag

Jegyzet

Ajánlott irodalom

Dr. Meskó Bertalan: The Guide to the Future of the Medicine, Technology and the Human Touch
Joseph Dyro, Ernesto Ladanza: Clinical Engineering Handbook
Dr. Meskó Bertalan: Social Media in Clinical Practice
Dr. Meskó Bertalan: My Health: Upgraded: Revolutionary Technologies to Bring a Healthier Future
Alec Ross: Industries of the Future
Paul Burns: Entrepreneurship and Small Business
Oliver Uecke: How to commercialise Research in Biotechnology?: Effectiveness of the Innovation Process and of Technology Transfer in the Biotechnology Sector
Adattudományi innováció az egészségügy környezeti kihívásainak kezelésében: a nagy adatállományok hasznosításának jelentősége és lehetőségei a járványkezelésben (2021) AJK Journals
Integrating risk management in the innovation project (2014) John Bowers, Alireza Khorakian In European Journal of Innovation Management

A félév elfogadásának feltételei

Legfeljebb 25 % hiányzás megengedett

Félévközi ellenőrzések

A kurzus sikeres teljesítése folyamatos órai aktivitást igényel, a félév végén pedig egy rövid tesztben adnak számot a kurzus során elsajátított tudásról a hallgatók. Az értékelés az órai részvétel és aktivitás, valamint a teszt eredményéből áll össze.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Tantárgyfelelőssel egyeztetve

Vizsgakérdések

A kurzus évközi jeggyel zárul, így nincsenek vizsgakérdések.

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Balogh Virgínia
  • Dr. Bedő Zsolt
  • Dr. Deák Máté Iván
  • Dr. Liber Noémi
  • Dr. Maróti Péter Dezső
  • Dr. Sik Attila Gábor
  • Halassy Zsolt