Táblák az öngyilkosságok megelőzéséért

2021. december 7.

Sajtótájékoztató keretében helyeztek el figyelmeztető táblákat a krízishelyzetben lévők számára a pécsi Tv-toronyban az öngyilkosságok megelőzése érdekében. A táblákon az ingyenesen hívható 116-123-as, illetve a 06-80/810-600-as lelki elsősegély-számokat is feltüntették – írja a Dunántúl

A kezdeményező csapat élén Békési Áron orvostanhallgató áll, aki Baranyai Csengével, Marcalek Mercédesszel és Boros Mihállyal együtt szívügyének tartja a nehéz helyzetben lévők megsegítését. A kezdeményezést dr. Gergics Marin, a PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégiumának elnöke, valamint Hegedüs Tamás, a Tv-toronyban üzemelő étterem üzletvezetője is támogatta, saját kezűleg helyezve el a figyelmeztető táblákat.

A fiatalok úgy vélik, fontos tudatni a krízishelyzetben lévőkkel, hogy nincsenek egyedül. Sokszor a legfontosabb a jelenlét, az egymásra való valódi odafigyelés, a másik ember meghallgatása. Az öngyilkossági kísérlet a magány és az emberi kapcsolatok hiányából is fakad.

Hegedüs Tamás elmondta, neki és édesapjának, az étterem korábbi vezetőjének több öngyilkossági kísérletet sikerült megakadályozniuk az elmúlt években, azonban sajnos volt rá példa, hogy bekövetkezett a tragédia.

Számos támogató szervezet állt az ügy mellé, amelyek a közösségi média segítségével több ezer embert tudtak tájékoztatni a projektről, többek közt a Romhányi György és a Szentágothai János Szakkollégiumok, a PSZIESZTA, az INDIT Közalapítvány, valamint a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége is.

Forrás:

Dunántúli Napló