A PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégiuma a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával (NTP-SZKOLL-24-0085) valósított meg egy átfogó szakmai és közösségi programsorozatot a 2024/2025-ös tanévben. A 3,2 millió forintos támogatású projekt célja a hallgatók szakmai fejlődésének elősegítése, valamint a középiskolások motiválása volt a felsőoktatási tanulmányok iránt.
A hallgatók sebészeti készségfejlesztő kurzuson, vezetői tréningeken és kutatásmódszertani képzéseken vettek részt, emellett olyan aktuális témákba is betekintést nyerhettek, mint a mesterséges intelligencia alkalmazása az orvoslásban. A szakkollégium a középiskolások számára pályaválasztási napot is szervezett, ahol a diákok kötetlen formában ismerkedhettek az orvosi pályával.
A program részeként a szakkollégisták hazai és nemzetközi konferenciákon képviselték az egyetemet, többek között a krakkói MIRCIM nemzetközi konferencián, valamint a debreceni és a tihanyi országos szakmai rendezvényeken. A hallgatókat a pályázatból életre hívott Kutatói Klub támogatta, ami a TDK- és OTDK-szereplésekre készítette fel őket.
Az évet egy közös, szakmai vacsora zárta, melynek során a tagok a közösségépítés mellett értékelték a program eredményeit, egyben felvázolták a jövőbeni terveket.
„Büszkék vagyunk arra, hogy idén is sikerült olyan programokat megvalósítanunk, amelyek hallgatóink szakmai fejlődését és közösségi életét is gazdagították” – hangsúlyozta dr. Filipánits Kristóf, a Romhányi György Szakkollégium elnöke.
További részletek a programról a szakkollégium honlapján olvashatók.
A Nemzeti Tehetség Program a PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégiuma számára „Tehetséggondozás felsőfokon - fókuszban az akadémiai életpálya” című projektjére (NTP-SZKOLL-24-0085) 3.200.000 forint támogatást biztosított.


Fotó:
Peresztegi Míra Zsófia