November 8-án mutatják be az Uránia moziban A gyémánt út pora című filmet

2022. október 6.

Az emberi kapcsolatok, az empátia és a törődés gyógyító ereje mutatkozik meg A gyémánt út pora című filmben, amit dr. Vámos Zoltán rendezett. A pécsi orvos a Dunántúli Naplónak nyilatkozva elmondta, hogy a film két ember találkozását örökíti meg egy olyan helyzetben, amikor az orvos számára a legegyszerűbb az lenne, ha gyógyszert adna a demens betegnek, ehelyett empátiával, türelemmel fordul felé, aki ennek hatására megnyílik. A film azért is lehet tanulságos, mert mindannyiunk közös tapasztalata, hogy az egészségügyi ellátás során a betegek fizikai kezelése mellett sokszor nem jut elég idő, energia és türelem az emberi tényezők figyelembe vételére.

A gyémánt út porát szeptember végén mutatták be Budapesten, mostantól pedig már bárki megtekintheti a 30 perces alkotást az agyemantutpora.hu oldalon.

„A téma rendkívül aktuális, a demencia sok embert és családot érint hazánkban is, sok magányos idős szenved hasonló problémák miatt, a kapott visszajelzések is ezt igazolják” – nyilatkozta Vári Éva, aki a demenciával küzdő asszony karakterét, Takács Vilmát formálja meg.

„Az orvosi gyakorlatban elsősorban a testi bajokra helyezzük a hangsúlyt, de mi van akkor, ha valakinek a lelkével van a baj? Az egyetemi hallgatóknak is szoktam mondani, orvosként a legfontosabb, hogy az embereket szolgáljuk, nincs ennél nemesebb feladat” - mondta dr. Vámos Zoltán, aki szerint A gyémánt út pora terápiás film is, célja, hogy minél többen lássák és beszéljenek róla.

A filmet telt ház előtt vetítették a fővárosi sajtóbemutatón, november 8-án 18 órától pedig a pécsi Uránia moziban láthatják az érdeklődők közönségtalálkozóval egybekötve. A beszélgetésen Vári Éva és dr. Vámos Zoltán mellett dr. Dóczi Tamás Széchenyi-díjas professzor, idegsebész és dr. Karádi Kázmér neuropszichológus, a PTE egyetemi docense is részt vesznek.

Forrás:

Dunántúli Napló