Fogpótlástani propedeutika

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025

Tantárgyfelelős

  • Nagy Ákos Károly

    docens,
    Fogászati és Szájsebészeti Klinika

Óraszámok/félév

előadás: 28 óra

gyakorlat: 14 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 42 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OFP-FPP-T
  • 3 kredit
  • Fogorvos
  • Pre-klinikai modul
  • Őszi
Előfeltétel:

OFA-ANY-T teljesítve , OFA-ET2-T teljesítve , OFA-NAN-T teljesítve

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő – max. 40 fő

Tematika

A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatót a rögzített fogpótlások készítésének elméleti hátterével, gyakorlati menetével, és ezt begyakoroltassa tanlaboratóriumi körülmények között. A kurzus célja a fogorvosi munkaszakaszok gyakoroltatása mellett az is, hogy az odontotechnológiai munkamenetet bemutassa és a hibaforrásokra, azok megoldására felhívja a figyelmet.

Előadások

  • 1. A fogpótlások története. A fogpótlástan tárgya, fogpótlásféleségek - Marada Gyula
  • 2. A korona készítés indikációja, a koronák felosztása - Marada Gyula
  • 3. A csonkelőkészítés biomechanikai irányelvei - Marada Gyula
  • 4. Forgóeszközök a protetikai munkák során - Marada Gyula
  • 5. Csonkpreparálási típusok és indikációik. Pulpavédelem - Marada Gyula
  • 6. A csonkpreparálás határai, lágyszöveti védelem. Biológiai szélesség. - Marada Gyula
  • 7. Precíziós lenyomatvételi eljárások. - Marada Gyula
  • 8. A precíziós lenyomatvétel menete. Sulcustágítás. - Marada Gyula
  • 9. Mintakészítési eljárások I. - Rajnics Zsolt
  • 10. Mintakészítési eljárások II. - Rajnics Zsolt
  • 11. Részleges fém borítókoronák: 3/4 és 4/5 korona, héj preparálása - Rajnics Zsolt
  • 12. A csonkfelépítés módszerei, anyagai - Rajnics Zsolt
  • 13. Ideiglenes koronák készítésének módszerei, anyagai - Rajnics Zsolt
  • 14. ÍRÁSBELI BESZÁMOLÓ - Marada Gyula
  • 15. Öntött fém borítókoronák készítése, klinikai és fogtechnikai fázisok I. - Rajnics Zsolt
  • 16. Öntött fém borítókoronák készítése, klinikai és fogtechnikai fázisok II. - Rajnics Zsolt
  • 17. Homlokzatos és akrilát koronák készítése, klinikai és fogtechnikai fázisok - Rajnics Zsolt
  • 18. Fémkerámia koronák készítése, klinikai és fogtechnikai fázisok - Rajnics Zsolt
  • 19. Fémmentes kerámiák jellemzői, rendszerezése. - Marada Gyula
  • 20. Fémmentes kerámia koronák készítése, klinikai és fogtechnikai fázisok I. - Marada Gyula
  • 21. Csapos fogművek, a készítés indikációi, feltételei. Csapos fogművek osztályozása, fajtái. - Rajnics Zsolt
  • 22. Gyári gyökércsapok fajtái, indikációk. - Rajnics Zsolt
  • 23. A koronák ideiglenes és végleges beragasztása; koronák, hidak eltávolítása. - Marada Gyula
  • 24. ÍRÁSBELI BESZÁMOLÓ - Rajnics Zsolt
  • 25. A foghiányok következményei. A fogak rendűsége. Hidak módszertana, indikációi, tervezésének irányelvei. - Marada Gyula
  • 26. A hidakkal szemben támasztott követelmények. - Rajnics Zsolt
  • 27. Hidak készítése, klinikai és fogtechnikai fázisok. Különleges hidak. - Rajnics Zsolt
  • 28. Fogszín meghatározása. Infekciókontroll a protetikában. - Rajnics Zsolt

Gyakorlatok

  • 1. Fúróvezetési gyakorlat
  • 2. Alsó molaris fog preparálása teljes fém borítókoronához
  • 3. Alsó premolaris és molaris fog preparálása fém-kerámia borítókoronához
  • 4. Felső metsző fog preparálása fémmentes kerámia koronához
  • 5. Felső szemfog és premolaris preparálása fémmentes kerámia, illetve fém-kerámia borítókoronához
  • 6. Precíziós lenyomat az alsó állcsontról és felső alginát antagonista lenyomat. Ideiglenes híd és korona készítése
  • 7. Szekciós minta és antagonista artikulátorba gipszelés
  • 8. Alsó fém-kerámia híd viasz mintázatának elkészítése
  • 9. Alsó fém-kerámia híd viasz mintázatának elkészítése
  • 10. A hallgatók egymásról alsó és felső anatómiai lenyomatot és viaszharapást vesznek. Az anatómiai minták elkészítése, artikulátorba gipszelése
  • 11. A hallgatók egymásról alsó és felső anatómiai lenyomatot és viaszharapást vesznek. Az anatómiai minták elkészítése, artikulátorba gipszelése
  • 12. A hallgatók egymásról alsó és felső anatómiai lenyomatot és viaszharapást vesznek. Az anatómiai minták elkészítése, artikulátorba gipszelése. Arcív felhelyezés gyakorlása.
  • 13. A hallgatók egymásról alsó és felső anatómiai lenyomatot és viaszharapást vesznek. Az anatómiai minták elkészítése, artikulátorba gipszelése.
  • 14. Arcív felhelyezés bemutatása és gyakorlása. Csonkpreparálás gyakorlása.

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Fábián T, Götz Gy, Kaán M, Szabó I: A fogpótlástan alapjai, Semmelweis, Budapest, 2001.

Shillingburg HT, Jacobi R, Brackett SE: Fundamentals of Tooth Preparation. Quintessence, 2nd edition, ISBN 0-86715-157-9

SF Rosenstiel, MF Land, J Fujimoto: Contemporary Fixed Prosthodontics, 2001, 3rd ed., ISBN 0-8151-5559-X

Saját oktatási anyag

Az előadásokat követően az előadások PDF formátumban feltöltésre kerülnek a Neptun Meet Street felületére.

Jegyzet

https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2011-0095_fogaszat_magyar/adatok.html

Ajánlott irodalom

Shillingburg HT, Jacobi R, Brackett SE: Fundamentals of Tooth Preparation. Quintessence, 2nd edition, ISBN 0-86715-157-9

SF Rosenstiel, MF Land, J Fujimoto: Contemporary Fixed Prosthodontics, 2001, 3rd ed., ISBN 0-8151-5559-X

A félév elfogadásának feltételei

Az előadásokon való aktív részvétel a TVSZ-nek megfelelően, illetve az előadások látogatása.

A félév elfogadásának feltételei PTE TVSZ szerint és mindkét, az előadások időpontjában (7. és 13. héten) megírt félévközi zárthelyi dolgozat sikeres teljesítése. A végső, szóbeli vizsgán elért érdemjegy megállapításában mindkét félévközi dolgozat eredménye beszámításra kerül.

Ha a hallgató a félévközi zárthelyi dolgozat írásakor nem jelenik meg, a dolgozat értékelése elégtelen (1).

Az elégtelen (1) félévközi zárthelyi dolgozatot a szorgalmi időszakban ki kell javítani, javításra dolgozatonként egy lehetőség van.

Amennyiben a bármelyik elégtelenre (1) teljesített dolgozatot nem sikerül kijavítani, a hallgató féléve nem kerül elfogadásra és nem vizsgázhat a tantárgyból.

Félévközi ellenőrzések

Két félévközi írásbeli zárthelyi dolgozat a 7. és 13. héten az előadások időpontjában.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Nincs

Vizsgakérdések

1.1. A fogpótlástan tárgya, fogpótlásféleségek.

2. A foghiányok következményei, a protetikai rehabilitáció célja.

3. Ismertesse a koronák definícióját, felosztását, készítésük javallatait, ellenjavallatait!

4. Ismertesse a részleges koronák definícióját, felosztását, készítésük javallatait, ellenjavallatait!

5. A borítókoronák anyagai és ezek jellemzői.

6. A csonkelőkészítés szabályai, eszközei és módszerei.

7. A csonkelőkészítés biomechanikai elvei.

8. Csonkpreparálási típusok és indikációik, előnyeik és hátrányaik. A preparációs határ helye a marginális gingivához viszonyítva.

9. Fogászati csiszolóeszközök és használatuk.

10. Csonkelőkészítés eszközei és menete fémkerámia korona készítéséhez.

11. Csonkelőkészítés eszközei és menete fémmentes kerámia korona készítéséhez.

12. Csonkelőkészítés eszközei és menete fém háromnegyed és négyötöd korona készítéséhez.

13. Mit ellenőriz és hogyan a csonkpreparálás befejezésekor? Milyen hibák fordulhatnak elő csonkpreparáláskor?

14. Hogyan valósítható meg a pulpa védelme preparálás közben?

15. A destruált csonk felépítése, szuvas léziók ellátása.

16. A lenyomat, anatómiai lenyomat és precíziós lenyomat definíciója.

17. A lenyomatkanál fajtái, követelmények vele szemben.

18. A lenyomatanyagok csoportosítása.

19. Az anatómiai lenyomatvételre alkalmas anyagok és tulajdonságaik.

20. A precíziós lenyomatvételre alkalmas anyagok és tulajdonságaik.

21. Az ínybarázda tamponálás célja, eszközei, anyagai és módszerei.

22. A precíziós lenyomatvétel menete egyidejű, kétfázisú módszerrel.

23. A precíziós lenyomatvétel menete kétidejű, kétfázisú módszerrel.

24. A lenyomat pontosságát befolyásoló tényezők, a lenyomat értékelése.

25. A kémiai és protetikai csonkvédelem anyagai és módszerei.

26. Az ideiglenes koronák készítésének menete.

27. Az ideiglenes akrilát koronák anyagának tulajdonságai és feldolgozása.

28. A minták osztályozása.

29. A minta, precíziós minta definíciója.

30. Mintakészítésre alkalmas anyagok és jellemzőik.

31. A mintakészítés menete rögzített pótlások esetében.

32. Teljes fém borítókoronák készítésének fogtechnikai lépései.

33. Leplezett fém borítókoronák (műanyag leplezéssel) készítésének fogtechnikai lépései.

34. Leplezett fém borítókoronák (kerámia leplezéssel) készítésének fogtechnikai lépései.

35. Jacket (köpeny) koronák (akrilát) készítésének fogtechnikai lépései.

36. Teljes kerámia koronák készítése platina fóliás módszerrel.

37. A héjkerámia fogalma, indikációja, a fog előkészítése.

38. A fogszín választás elmélete, kivitelezése.

39. Koronák és hidak ideiglenes beragasztásának lépései, anyagai és felhasználásuk.

40. Koronák és hidak végleges beragasztásának lépései, anyagai és felhasználásuk.

41. Koronák, hidak eltávolítása.

42. A fogak rendűsége, pillérként való felhasználásuk.

43. A híd definíciója, részei, fajtái, osztályozása, anyagai és leplezésük módjai.

44. A híd funkciói. A hidak statikai, funkcionális és esztétikai szempontjai és velük szemben támasztott követelmények.

45. Híd készítésének indikációja, kontraindikációja. A hídpótlások élettartamát befolyásoló tényezők.

46. Az öntött fémhidak készítésének menete (rendelői és laboratóriumi munkafázisok).

47. Az öntött fémkerámia hidak készítésének menete (rendelői és laboratóriumi munkafázisok).

48. A korona- és hídváz próbája a rendelőben.

49. A precíziós fémöntés menete.

50. Különleges hidak (levehető híd, ragasztott híd).

51. A fémkoronák készítésére alkalmazott ötvözetek és tulajdonságaik.

52. A fémkerámiai fémötvözetek és tulajdonságaik, a kerámia rögzülésének mechanizmusa.

53. A tisztán kerámia koronák készítésére alkalmas rendszerek és feldolgozásuk.

54. A csapos fogművek osztályozása, készítésük javallatai, ellenjavallatai.

55. Csapos műcsonk direkt és indirekt készítése.

56. A gyári fém gyökércsapok fajtái és alkalmazása.

57. A gyári fémmentes gyökércsapok fajtái és alkalmazása.

58. Csapos fogművek beragasztása.

Vizsgáztatók

  • Baumann Petra Henrietta
  • Benke Beáta
  • Marada Gyula
  • Muzsek Zsófia Katalin
  • Rajnics Zsolt

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Baumann Petra Henrietta
  • Benke Beáta
  • Marada Gyula
  • Muzsek Zsófia Katalin