Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Nagy Ákos Károly
docens,
Fogászati és Szájsebészeti Klinika
Óraszámok/félév
előadás: 28 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 28 óra
Tárgyadatok
- Kód: OFP-PTE-T
- 2 kredit
- Fogorvos
- Pre-klinikai modul
- Őszi
OFA-MXO-T teljesítve , OFA-FAT-T teljesítve , OFP-PTG-T párhuzamos
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 40 fő
Tematika
A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatót a rögzített fogpótlások készítésének elméleti hátterével, gyakorlati menetével, és ezt begyakoroltassa tanlaboratóriumi körülmények között. A kurzus célja a fogorvosi munkaszakaszok gyakoroltatása mellett az is, hogy az odontotechnológiai munkamenetet bemutassa és a hibaforrásokra, azok megoldására felhívja a figyelmet.
Előadások
- 27. Konzultáció, javító írásbeli dolgozat. - Rajnics Zsolt
- 28. Konzultáció, javító írásbeli dolgozat. - Rajnics Zsolt
- 25. Írásbeli beszámoló. - Rajnics Zsolt
- 26. Írásbeli beszámoló. - Rajnics Zsolt
- 24. A csonkfelépítés módszerei, anyagai. Ideiglenes koronák és hidak készítésének módszerei, anyagai. - Rajnics Zsolt
- 23. A hidakkal szemben támasztott követelmények. Hidak készítése. Különleges hidak. - Rajnics Zsolt
- 22. A foghiányok következményei. A fogak rendűsége. Hidak rendszertana, indikációi, tervezésének irányelvei. - Marada Gyula
- 21. A koronák ideiglenes és végleges beragasztása, koronák, hidak eltávolítása. - Marada Gyula
- 20. Gyári gyökércsapok fajtái, felhasználásuk lehetőségei. - Rajnics Zsolt
- 19. Csapos fogművek osztályozása és fajtái, készítésük és felhasználásuk lehetőségei. - Rajnics Zsolt
- 18. Fémmentes kerámia koronák készítése. - Marada Gyula
- 17. Fémmentes kerámiák jellemzői, rendszerezése. - Marada Gyula
- 16. Homlokzatos és fémkerámia koronák készítése: fogorvosi és fogtechnikai lépések. - Rajnics Zsolt
- 15. Öntött fém borítókoronák készítése: fogorvosi és fogtechnikai lépések. - Rajnics Zsolt
- 13. Írásbeli beszámoló. - Rajnics Zsolt
- 14. Írásbeli beszámoló. - Rajnics Zsolt
- 12. Rögzített pótlások odontotechnológiája II. - Szekciós minták, viaszmintázat. - Rajnics Zsolt
- 11. Rögzített pótlások odontotechnológiája I. - Mintakészítési eljárások. - Rajnics Zsolt
- 10. Indirekt restaurációk tervezése, klinikai megvalósítása. - Marada Gyula
- 8. A precíziós lenyomatvétel menete. Sulcustágítás. - Marada Gyula
- 9. Héj pótlások készítése: fogorvosi és fogtechnikai lépések. - Marada Gyula
- 7. Precíziós lenyomatvételi eljárások. - Marada Gyula
- 5. Csonkpreparálási típusok és indikációik. Pulpavédelem. - Marada Gyula
- 6. A csonkpreparálás határai, lágyszöveti védelem. Biológiai szélesség. - Marada Gyula
- 4. Forgóeszközök a protetikai munkák során. - Marada Gyula
- 3. A csonkelőkészítés biomechanikai irányelvei. - Marada Gyula
- 2. A korona készítés indikációja, a koronák felosztása. - Marada Gyula
- 1. A fogpótlások története. A fogpótlástan tárgya, fogpótlásféleségek. - Marada Gyula
Gyakorlatok
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Fábián T, Götz Gy, Kaán M, Szabó I: A fogpótlástan alapjai, Semmelweis, Budapest, 2001.
Hermann Péter, Kispélyi Barbara: Fogpótlástan, Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió, 2022
Pelsőczi-Kovács István, Radnai Márta: Rögzített fogpótlások, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2022
Saját oktatási anyag
Az előadásokat követően az előadások PDF formátumban feltöltésre kerülnek a Neptun Meet Street felületére.
Jegyzet
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2011-0095_fogaszat_magyar/adatok.html
Ajánlott irodalom
Shillingburg HT, Jacobi R, Brackett SE: Fundamentals of Tooth Preparation. Quintessence, 2nd edition, ISBN 0-86715-157-9 SF
Rosenstiel, MF Land, J Fujimoto: Contemporary Fixed Prosthodontics, 2001, 3rd ed., ISBN 0-8151-5559-X
A félév elfogadásának feltételei
Az előadásokon való aktív részvétel a TVSz-nek megfelelően, illetve az előadások látogatása, melyről katalógus készül.
A félév elfogadásának feltételei PTE TVSz szerint és mindkét, az előadások időpontjában (7. és 13. héten) megírt félévközi zárthelyi dolgozat sikeres teljesítése.
Félévközi ellenőrzések
A két félévközi írásbeli zárthelyi dolgozat a 7. és 13. héten az előadások időpontjában kerül megírásra.
Ha a hallgató a félévközi zárthelyi dolgozat írásakor nem jelenik meg, a dolgozat értékelése elégtelen (1).
Az elégtelen (1) félévközi zárthelyi dolgozatot a szorgalmi időszakban ki kell javítani (kizárólag az elégtelen (1) eredményű dolgozatok javíthatók), javításra dolgozatonként egy lehetőség van a 8. és 14. héten egy előre egyeztetett időpontban.
Amennyiben bármelyik elégtelenre (1) teljesített dolgozatot nem sikerül kijavítani (a javító félévközi dolgozat eredménye elégtelen (1) vagy a hallgató nem jelenik meg a javító dolgozat írásakor), a hallgató féléve nem kerül elfogadásra és nem vizsgázhat a tantárgyból.
Amennyiben mindkét félévközi dolgozat eredménye jeles (5), a szóbeli vizsga során 1 darab tétel húzására kerül sor.
A végső, szóbeli vizsgán elért érdemjegy megállapításában mindkét félévközi dolgozat eredménye beszámításra kerül.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Nincs
Vizsgakérdések
I. tételcsoport
1. A fogpótlástan tárgya, fogpótlásféleségek.
2. A foghiányok következményei, a protetikai rehabilitáció célja.
3. Ismertesse a koronák definícióját, felosztását, készítésük javallatait, ellenjavallatait!
4. A borítókoronák anyagai és ezek jellemzői.
5. A csonkelőkészítés szabályai, eszközei és módszerei.
6. A csonkelőkészítés biomechanikai elvei.
7. Csonkpreparálási típusok és indikációik, előnyeik és hátrányaik. A preparációs határ helye a marginális gingivához viszonyítva.
8. Fogászati csiszolóeszközök és használatuk.
9. A lenyomat, anatómiai lenyomat és precíziós lenyomat definíciója.
10. A lenyomatkanál fajtái, lenyomatkanalakkal szembeni követelmények.
11. A lenyomatanyagok csoportosítása.
12. Az anatómiai lenyomatvételre alkalmas anyagok és tulajdonságaik.
13. A precíziós lenyomatvételre alkalmas anyagok és tulajdonságaik.
14. A lenyomat pontosságát befolyásoló tényezők, a lenyomat értékelése.
15. A kémiai és protetikai csonkvédelem anyagai és módszerei.
16. Az ideiglenes akrilát koronák anyagának tulajdonságai és feldolgozása.
17. A minta, precíziós minta definíciója. A minták osztályozása.
18. Mintakészítésre alkalmas anyagok és jellemzőik.
19. A fogak rendűsége, pillérként való felhasználásuk.
20. A híd definíciója, részei, fajtái, osztályozása, anyagai és leplezésük módjai.
21. A híd funkciói. A hidak statikai, funkcionális és esztétikai szempontjai és velük szemben támasztott követelmények.
22. Híd készítésének indikációja, kontraindikációja. A hídpótlások élettartamát befolyásoló tényezők.
23. Különleges hidak (levehető híd, ragasztott híd).
24. A fémkoronák készítésére alkalmazott ötvözetek és tulajdonságaik.
25. A fémkerámiai fémötvözetek és tulajdonságaik, a kerámia rögzülésének mechanizmusa.
26. A tisztán kerámia koronák készítésére alkalmas rendszerek és feldolgozásuk.
27. A csapos fogművek osztályozása, készítésük javallatai, ellenjavallatai.
II. tételcsoport
1. Csonkelőkészítés eszközei és menete teljes fém korona készítéséhez.
2. Csonkelőkészítés eszközei és menete fémkerámia korona készítéséhez.
3. Csonkelőkészítés eszközei és menete fémmentes kerámia korona készítéséhez.
4. Mit ellenőriz és hogyan a csonkpreparálás befejezésekor? Milyen hibák fordulhatnak elő csonkpreparáláskor?
5. Hogyan valósítható meg a pulpa védelme preparálás közben?
6. A destruált csonk felépítése, szuvas léziók ellátása.
7. Az ínybarázda tamponálás célja, eszközei, anyagai és módszerei.
8. A precíziós lenyomatvétel menete egyidejű, kétfázisú módszerrel.
9. A precíziós lenyomatvétel menete kétidejű, kétfázisú módszerrel.
10. Az ideiglenes koronák és hidak rendelői készítésének menete.
11. A csonkminta készítésének menete rögzített pótlások esetében.
12. Teljes fém borítókoronák készítésének fogtechnikai lépései.
13. Fémkerámia koronák készítésének fogtechnikai lépései.
14. Teljes műanyag (akrilát) koronák készítésének fogtechnikai lépései.
15. Teljes kerámia koronák készítésének fogtechnikai lépései.
16. A héj készítésének klinikai lépései, tervezés, lenyomat, rögzítés.
17. A héj preparálás lépései, típusai. A héj készítésének technikai vonatkozásai (anyagok, módszerek).
18. Koronák és hidak ideiglenes beragasztásának lépései, anyagai és felhasználásuk.
19. Koronák és hidak végleges beragasztásának lépései, anyagai és felhasználásuk.
20. Koronák, hidak eltávolítása.
21. Az öntött fémhidak készítésének menete (rendelői és laboratóriumi munkafázisok).
22. Az öntött fémkerámia hidak készítésének menete (rendelői és laboratóriumi munkafázisok).
23. A korona- és hídváz próbája a rendelőben.
24. Csapos műcsonk direkt és indirekt készítése.
25. A gyári fém gyökércsapok fajtái és alkalmazása.
26. A gyári fémmentes gyökércsapok fajtái és alkalmazása.
27. Csapos fogművek beragasztása.
Vizsgáztatók
- Baumann Petra Henrietta
- Benke Beáta
- Marada Gyula
- Muzsek Zsófia Katalin
- Rajnics Zsolt