„Rengeteg dolgot szeretnék még megvalósítani” – interjú dr. Dóczi Tamással

2024. február 13.

A pécsi lakosság legmagasabb elismerését, a lokálpatriotizmus és a közösségi tevékenység fokmérőjét, a Tüke-díjat dr. Dóczi Tamás professzor kapta meg az év elején, aki ugyan csak mintegy harminc éve él a városban, ám ez idő alatt ezreket gyógyított meg és az egészségügyben több fronton is modern körülményeket teremtett. A neves idegsebésszel elismerése kapcsán készített interjút a bama.hu.

A beszélgetésből kiderül, hogy Svájcban, a Zürichi Egyetemi Klinikán lett idegsebész főorvos, ezt követően érkezett Pécsre és vezette 22 éven át a PTE Idegsebészeti Klinikáját. Kutatási területe az idegsebészet, ezen belül az agyi térfogat-szabályozás és a minimálisan invazív sebészeti eljárások.

„Óriási dolog, hogy az embert a szűk környezetében elismerik. Persze tudom azt is, hogy helyzeti előny egy ilyen megmérettetésben orvosnak lenni. Közrejátszhatott az is, hogy többnyire az időigényes nagy műtétekben vettem részt, de ha összeadjuk, akkor több mint tízezer embernek sikerült új életesélyeket teremtenem. Arról nem beszélve, hogy a CT- és MR-vizsgálatok az általunk létrehozott Pécsi Diagnosztikai Központban új alapokra helyezték a térségi gyógyítást, s ennek támogatását ugyancsak tízezrek érezhették” - nyilatkozta a bama.hu-nak a díj kapcsán.

Az interjúból megtudhatjuk, hogyan látja a PTE Idegsebészeti Klinikájának, illetve a Pécsi Diagnosztikai Központnak a jövőjét, továbbá azt is, mennyi mindent szeretne még megvalósítani.

Forrás:

bama.hu

Fotó:

Verébi Dávid