Tojásírással fejlesztik a pécsi orvoskaron a hallgatók kézügyességét

2024. október 29.

Kurzus keretében, országosan is egyedülálló módszerrel, tojásírással fejlesztik a pécsi orvoskaron a hallgatók kézügyességét. A kezdeményezés hatékonyságáról egy hallgató, és dr. Szentpéteri L. József, a PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének címzetes egyetemi tanára is nyilatkozott a Hír TV Híradójának.

A finommotorikai készségek javítására és az elmélyülés megtanulására indított kurzus főként a sebésznek és fogorvosnak készülő hallgatókat célozza.

„A stressz- és monotóniatűrésre is megtanítja a tojásírás a jelentkezőket. Ha lecsöppen a viasz, azt utána már hiába kapargatják, mert ha a pórusokba bejutott, akkor tönkrement a munkájuk” - mondta az ötletgazda, a kurzus vezetője, dr. Szentpéteri L. József, a PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének címzetes egyetemi tanára a Hír TV-nek.

„Lettek olyan kötelező tantárgyaink, amelyek során műfogon kellett élesben dolgoznunk, fogászati eszközökkel. Akkor éreztem meg, hogy az itteni gyakorlás milyen sokat számít. Nem estem kétségbe, és nagyon jó jegyeket is kaptam” - mesélte Dávid, aki fogorvosnak tanul.

Dr. Szentpéteri L. József a néphagyományokon keresztül fejleszti a fiatalokat. Az általuk készített hímestojásokat több tárlaton is bemutatták már.

Forrás:

hirtv.hu