„Az álmok elérhetőek kemény munkával és kitartással”

2024. július 1.

Orvosokká avatták az idei végzős általános orvos szakos hallgatókat a PTE Általános Orvostudományi Kar dr. Romhányi György aulájában. A június 29-i ünnepségen magyar, angol és német programos hallgatók – összesen 338-an – vehették kézbe diplomájukat. A végzősök közül többen nyilatkoztak arról, hogy milyen érzés frissen avatott doktornak lenni, elmondták hogyan gondolnak vissza az egyetemi éveikre, milyen céljaik vannak a jövőre nézve, és mit adott nekik a pécsi orvosképző.

 

Kovács Hanga írása

 

"Itt gyakorlatilag kialakult a második családom"

„Egy rendkívül hosszú szakasza zárult le az életemnek, szinte hihetetlen, hogy mostanra már magam mögött tudhatom az összes vizsgámat. Ez a pár év az életem egyik legmeghatározóbb időszaka volt és mindig emlékeztetni fog arra, hogy az álmok elérhetőek kemény munkával és kitartással.” – fogalmazta meg Spák Csaba a benne kavargó érzelmeket, gondolatokat.

Azt is elmondta, hogy céljai között szerepel a PhD tanulmányok megkezdése, rezidensi képzésnek a patológiai szakirányt választotta, amit Pécsen kezd meg, ugyanis nem csak az egyetemet, hanem az egyetemnek otthont adó várost is kifejezetten megszerette.

„Nagyon szerettem a Pécsi Tudományegyetemre járni, itt gyakorlatilag kialakult a második családom. Ez az egyetem felejthetetlen élményeket nyújtott számomra, sok új embert ismerhettem meg itt, életre szóló barátságokat kötöttem. Hiányozni fog a pécsi egyetemi élet, jó szívvel gondolok vissza az életem ezen szakaszára” – számolt be az itt eltöltött egyetemi éveiről.

„Olyan emlékeket gyűjthettem, amelyeket sosem fogok elfelejteni"

Szabados Márk, aki a Hallgatói Önkormányzat tagja és a POTE Cheerleaders csapatának egyik vezetője is volt, szintén meleg szívvel emlékezik az itt töltött időre. „Olyan emlékeket gyűjthettem, amelyeket sosem fogok elfelejteni, illetve olyan barátságokat tudtam kialakítani, amik reményeim szerint végigkísérnek majd egész életem során.”

Márk elárulta, hogy a szóbeli államvizsga után nagy kő esett le a szívéről, de csak fokozatosan tudatosult benne a tény, hogy elvégezte az orvosi egyetemet, most pedig hivatalosan is doktorrá avatták. Céljai között szerepel az oktatás, fő szakterületének az aneszteziológiát választotta, azon belül is a gyermek anesztéziát.

"Pozitív emlékként marad meg a POTE"

„Felfoghatatlan jelenleg, hogy a hat év munkája megtérült, és tényleg nehéz is elhinni, mivel annyira sokáig voltam benne ebben a rendszerben, vizsgáról vizsgára készültem, hogy hirtelen nem is tudom mit kezdjek a megüresedett idővel. Sokszor előjön az érzés, hogy mit is kellene tanulni, majd jön a felismerés, hogy többet, legalábbis vizsgák miatt semmit, a megkönnyebbülés leírhatatlan” - nyilatkozta Egyed Bulcsú, aki szintén a HÖK tagja, és hasonló módon Pécsen szeretné folytatni a gyakorlati tudás megszerzését rezidensi képzése során, szülészet és nőgyógyászat szakirányon.

Szavai szerint a pécsi orvoskar egy olyan légkört tudott kialakítani számára, amit más egyetemek és karok megirigyelhetnek.

Összességében szép emlékeim vannak az elmúlt időszakról, ugyan valószínűleg még nem tudom objektíven szemlélni ezt a néhány évet, de azt hiszem, mindig pozitív emlékként marad meg a POTE nekem” – fűzte hozzá.

"Az orvosi diploma egy mérföldkövet jelent számomra"

Édes Eszter, aki szintén Pécsen, az Onkoterápiás Intézetben folytatja rezidensi tanulmányait, úgy látja, számára az egyetem nem csak önállóságot és biztonsági hálót jelentett, hanem önismereti folyamatokat is, valamint szoros kapcsolatok kialakítását is eredményezte.

Az orvosi diploma egy mérföldkövet jelent számomra, ami útközbeni visszajelzést ad arról, képes vagyok élni a számomra megadatott lehetőségekkel. A diploma és az általa jelképezett tudás és tapasztalások továbbforgatandó eszközök: felelősséget és kötelességet jelentenek, de egy biztos jövőképet is” – fogalmazódott meg a friss diplomás Eszterben.

Hozzátette, célja, hogy minél több olyan dolgot vigyen véghez a jövőben, amelyek túlmutatnak a személyes célokon, és hatásuk továbbgyűrűzhet majd a környezetére.  

Fotók:

Verébi Dávid