„Az angol nyelvű biotechnológus mesterképzés létrehozását 15 évvel ezelőtt dr. Németh Péter, akkori dékán szorgalmazta, kidolgozásában pedig dr. Pongrácz Judit professzor asszony járt elöl, aki az idő tájt az Immunológiai és Biotechnológiai Intézetben dolgozott. Ő volt az első szakfelelős is. Ekkor alakult meg az országban az első olyan képzés, amely hangsúlyosan orvosi biotechnológia volt. Adminisztrációs változások miatt aztán újra kellett szerveznünk, és az orvostudományi mellett kapott egy farmakológiai irányt is. Az oktatás az orvoskaron belül maradt, annak ellenére, hogy Pongrácz professzor asszony átkerült a Gyógyszerésztudományi Karra, ahol elindította angol nyelven a biotechnológia BSc-t is. Ez nagyon fontos lépés volt számunkra, mivel az alapszak létrejöttével mi is felkészültebb hallgatókkal dolgozhatunk”
- mesélte a podcastban dr. Balogh Péter professzor, a biotechnológia MSc képzés szakfelelőse aki szerint épp időben fogtak bele a képzésbe, hiszen már 15 évvel ezelőtt is voltak olyan, az egyetemi tanulmányaikat megkezdett hallgatók, akiket érdekelt az orvostudomány, ám nem akartak hat, avagy több éven át tanulni, szakvizsgázni, és biológusok sem szerettek volna lenni.
Mint fogalmazott, a végzettek nagyon fontos, kiegészítő szerepet tölthetnek be az elméleti intézetekben, és akár a preklinikai kutatásokban is. Mára sikerült eljutniuk odáig, hogy diplomásaik nagy része PhD-hallgatóként az egyetemen marad.
„Újdonságnak számított, hogy az orvoskaron belül – ahol osztatlan képzés zajlik – vállaljuk fel ezt a négy féléves képzést, amely ráadásul mesterképzés, alapszak híján. Kezdetben az angolul jól beszélő, biológus BSc-t végzett magyar diákok, illetve külföldi fiatalok jelentkeztek hozzánk, először csak öten-hatan. Ma már 14-18 közötti a létszám, és sokkal szélesebb körből érkeznek. Nem célunk a tömegképzés, igény sem lenne rá” - hangsúlyozta.
Mint mondta, a külföldi diákok jórészt a Közel-Keletről jönnek, Libanonból, Iránból, Jordániából. Többségük gyógyszerészként végzett és szeretne biotechnológus diplomát is kapni. Kiemelte: a gyakorlatorientáltság és az alkalmazható tudás a lényeg.
A beszélgetésből kiderül az is, hogy a pécsi képzés vonzereje a komplexitásában rejlik: oktatnak immunológiát, biokémiát, biofizikát, fejlődésbiológiát és őssejtbiológiát is. A világban másutt kisebb a tananyag és rövidebb is a képzés.
„Egyre népszerűbbek vagyunk, egyre többen tudnak rólunk. Jelenleg a ráképzési lehetőségeken gondolkozunk, mert szeretnénk itt tartani a végzettjeinket és számukra vonzó munkalehetőségeket kínálni”
- mondta dr. Balogh Péter, aki a jövőre nézve fontos célként jelölte meg a helyi biotechnológiai vállalkozásokkal való hatékonyabb együttműködést, ezzel is segítve a hallgatók tapasztalatszerzését.
Fotó:
Verébi Dávid