Tavaszi Koncert: örömzenével töltötték meg a pécsi orvoskart

2023. április 5.

Az ének és a zene uralta a pécsi orvoskar auláját április 4-én este, ahol immáron kilencedik alkalommal rendezték meg a Tavaszi Koncertet.

Az adventi örömzenélés méltó párjaként megrendezett, nagy hagyományokkal bíró eseményen elsősorban az orvos- és gyógyszerészkari hallgatók, oktatók és munkatársak mutatták meg tehetségüket a népes közönség előtt.

A koncertet  dr. Reglődi Dóra professzor, tudományos dékánhelyettes szavai nyitották. A folytatásban Remenyik Balázs zongorajátékát, majd Phan Hoang Minh Nhat énekét hallhatta a közönség, akiket a folytatásban dr. Fülöp Balázs örvendeztetett meg egy Chopin- és Rahmanyinov-darabbal. 

Negyedikként Fellner Csongor (zongora) és dr. Döme András (trombita) lépett az orvoskar aulájának színpadára, utánuk Reyhan Dehdari, majd Tóth Bálint zongorázott az egybegyűlteknek. Az estét Matyikó Boglárka klarinétjátékát követően Haroon Gill éneke és gitárjátéka zárta.

A Tavaszi Koncert során átadták a pécsi orvoskar „A hallgatói és dolgozói jóllétet támogató, közösségközpontú ötlet kidolgozása és megvalósítása” címmel meghirdetett Well-Being pályázatának díját, mely a "Társasjáték szerda" néven futó foglalkozásért járt. 

A legtöbb szavazatot kapott projektet az Orvosi Népegészségtani Intézet munkatársai valósították meg. Az elismerést dr. Reglődi Dóra nyújtotta át dr. Girán Jánosnak, az intézet adjunktusának.

A 9. Tavaszi Koncert fotógalériája az alábbi képre kattintva nyílik:

Fotók:

Verébi Dávid/PTE ÁOK