Felvételi pluszpontokat is nyertek az idei Brain Bee legjobb diákjai

2024. április 16.

Immáron harmadik alkalommal rendezték meg az idegtudományi tematikájú International Brain Bee magyarországi fordulóját: a PTE Idegtudományi Centrum és a Magyar Idegtudományi Társaság szervezésében lezajlott megmérettetés áprilisi döntőjének a pécsi orvoskar elméleti tömbje adott otthont. Idén felvételi pluszpontokat is értek a dobogós eredmények.

Az International Brain Bee első magyarországi fordulóját 2022 tavaszán rendezték meg Pécsett a PTE IC gondozásában. A megmérettetést 2023-ban is lebonyolították, idén pedig sorrendben harmadszor hirdették meg az idegtudományok területére elkalauzoló világverseny hazai fordulóját.

A megmérettetés a korábbi évekhez hasonlóan írásbeli és szóbeli szekcióra tagolódott, az írásbeli március 21-én, míg a döntő április 6-án zajlott.

Amint azt dr. Kemény Ágnes docenstől, a PTE ÁOK Biológiai Intézet és a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet munkatársától, a verseny főszervezőjétől megtudtuk, az idei versenyre 37-en jelentkeztek az ország különböző gimnáziumaiból, közülük az online írásbeli forduló után 12-en jutottak be az áprilisi szóbeli döntőbe, mely a PTE Általános Orvostudományi Kar dékáni tanácstermében zajlott.

A verseny legjobbja Csirmaz Benedek, a budapesti Németh László Gimnázium diákja lett, akit Kovács Október Áron készített fel. Csirmaz Benedek ezzel kvalifikálta magát az idei International Brain Bee világbajnokságra, melyet október 5-9. között rendeznek meg online formában a Neuroscience 2024 konferencia szatellita programjaként.

A második helyet a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja, Bősze Boldizsár szerezte meg, felkészítő tanára Seres Ádám Zoltán volt. A harmadik helyért járó díjat Dinnyés Olivér, a szombathelyi ELTE Bolyai János Gimnázium diákja vehette át, neki Baranyai József volt a felkészítő tanára.

Az idei verseny pluszpontokat is ért a PTE ÁOK-ra felvételizők számára: az első hellyel 15, a másodikkal 10, a harmadikkal 5 pontot lehetett gyűjteni.

Fotók:

Kerekes Film & Foto