Július 1-től ismét dr. Miseta Attila János professzort nevezte ki a köztársasági elnök a Pécsi Tudományegyetem rektori posztjára. Emellett az egyetem két karán lett új dékán július 1-től, míg az orvoskaron a korábbi dékán kapta meg ismét a bizalmat a Kari Tanácstól, és így a kinevezését a rektortól.
Mint ismeretes, Novák Katalin köztársasági elnök dr. Miseta Attila János egyetemi tanárt 2022. július 1-től 2026. június 30. napjáig megbízta a rektori feladatok további ellátásával. A rektor tehát marad, de számos változtatást, újdonságot kíván bevezetni a PTE még hatékonyabb működése érdekében. Terveiről az univpecs.com-nak nyilatkozott először, a teljes interjú itt érhető el.
2022. július 1-jétől új dékán vezeti a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karát dr. Takács András egyetemi tanár személyében. Dr. Schepp Zoltán 7 év után köszönt le posztjáról június 30-án, a “Pécsiközgáz” hagyományos, évzáró ünnepségén. Dékáni vezetői megbízatása alatt jelentős fejlődést és kimagasló eredményeket ért el a kar szinte minden területen. Az országban másodikként szerzett 2019-ben EFMD nemzetközi akkreditációt az angol nyelvű Gazdálkodási és menedzsment szak, amivel felkerült a képzés a nemzetközi felsőoktatás térképére. Fontos megemlíteni a nemrégiben átadott MTA Kiváló kutatóhely címet is, ami a kar kutatói munkájának igen rangos elismerése. A szakmai munka mellett ebben az időszakban újult meg teljesen a Rákóczi úti épület, amely magában foglalta a korszerű épület- és oktatástechnológia kiépítését is. Dr. Takács András korábban oktatási dékánhelyettesként vette ki részét a vezetői feladatokból, így személyében tapasztalt, az intézményvezetési feladatokat átlátó, új dékánt kapott a PTE Közgazdaságtudományi Kara.
A jubiláló Természettudományi Kar dékáni feladatainak ellátásával a Földrajzi és Földtudományi Intézet tanszékvezető egyetemi docensét, dr. Trócsányi Andrást bízta meg a rektor, aki a leköszönő, dr. Horváth Attila professzort váltja kari vezetőként.
„Mit várhatunk dr. Tóth József professzor 1997-es rektori kinevezése óta az első geográfus dékántól? Hallgatóbarát attitűdöt, a kar szolgáltató jellegének megerősítését, a korszerű menedzsment néhány elemének meghonosítását a vezetésben, és konfliktushelyzetben olyan megoldások szisztematikus keresését, amelyek minden érintettnek elfogadhatóak” – írta erről a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézetének honlapja.
Az Általános Orvostudományi Karon a korábbi dékánt, dr. Nyitrai Miklós professzort nevezte ki újabb négy évre a rektor. A pályázati kiírásra a megadott határidőig egyedül ő adta be a pályázatát a dékáni pozícióra, amit június elején mutatott be a Tanári Testületi ülésen és az össz-dolgozói értekezleten, majd az Igazgatói Értekezlet és a Kari Tanács véleményezte, titkosan szavazott róla, és nagy többséggel támogatta. A tanácstagok szavazatai nyomán a rektor döntött a személyéről, és július elsejével kinevezte dékánnak a következő négy évre is. Nyitrai Miklós pályázatának részletei, a karral kapcsolatos jövőbeni tervei itt olvashatóak.
Forrás:
PTE
Fotó:
Csortos Szabolcs/UnivPécs