Több mutatóban is előrelépett a PTE a legfrissebb egyetemi rangsor szerint

2024. június 5.

Június 4-én hozta nyilvánosságra legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit összevető listára ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem, a tavalyi 801-850. helyett immár a 771-780. pozícióban szerepel, és több mutatóban is előrelépett.

A Quacquarelli Symonds szakemberei 2004 óta állítják össze évente a világ egyetemi rangsorát, összesen kilenc szempont alapján összevetve az egyetemeket. A rangsor elkészítésekor mintegy 5700 felsőoktatási intézmény adatait vizsgálták, közülük 1503 egyetemet rangsoroltak.

Az mindenképpen pozitív, hogy a cég által vizsgált kilenc szempont közül nyolc esetében előrelépett tavalyhoz képest a PTE. Annak is örülök, hogy a hallgatói élmények kategóriájában a legerősebbnek bizonyultunk a hazai mezőnyben, illetve a második legerősebb intézmény lettünk országosan a nemzetközi hallgatói arányban” – értékelte az eredményt dr. Miseta Attila, a PTE rektora.

A Pécsi Tudományegyetem összesen négy kategóriában lépett előre jelentős mértékben a tavalyi adatokhoz képest: a hírnevet mérő két különböző mutatóban, a nemzetközi kutatói hálózat tekintetében, valamint a fenntarthatóság területén.

A teljes nemzetközi rangsor itt érhető el:

topuniversities.com

Forrás:

PTE

Fotó:

PTE