A rendkívüli tavaszi szünet alatt az Anatómiai Intézet munkatársai is gőzerővel dolgoztak azon, hogy áttérjenek a digitális távoktatásra. Ehhez a rendelkezésükre álló minden eszközt bevetették, példás összefogással. Volt, aki a videók születése mellett bábáskodott, mások jegyzeteket, elektronikus tananyagokat készítettek, fordítottak, és olyanok is akadtak, akik a technikai, műszaki hátteret biztosították a munkához. Dr. Farkas József adjunktus főként az utóbbiban járt elöl, és jelenleg is számos módon segíti kollégáit.
Schweier Rita írása
-Egy napig tartott a megdöbbenésünk a hír hallatán, hogy bezárulnak intézményrendszerünk ajtajai is a hallgatók előtt, aztán már másnap belefogtunk a tervezésbe. Először azt tekintettük át, technikailag milyen eszközkészlettel rendelkezünk, ennek alapján mit tudunk megvalósítani, majd nekiálltunk a tananyagkészítésnek, utána pedig az előadások rögzítésének.
-Voltak korábbról is már digitális tananyagaik?
-A régóta sikeresen működő honlapunkon főleg szövettanból voltak digitális írott és képi anyagaink, ezeket a kontakt órákon is használtuk. Ezen kívül szöveges jegyzeteket korábban már készítettek az intézet oktatói. Az egyik legkomolyabb digitális erőforrásunk az a zoomolható metszetgyűjteményünk, ami az elmúlt néhány évben sokunk közös munkája nyomán jött létre. Ez nem sokkal a veszélyhelyzet kihirdetése előtt vált hallgatóink számára is elérhetővé. Videóink viszont egyáltalán nem léteztek, ezért ki kellett találnunk, milyenek legyenek ezek, és hova töltsük fel őket.
-A boncolásról szóló, gyakorlati tananyagot miként tudták rögzíteni?
-Ez a mi „Achilles-sarkunk”, hisz a boncolás az esszenciája a gyakorlati oktatásunknak. Mindemellett azt mondhatom, sikeresen teljesítettük ezt a feladatot is. Összesen három tantárgyat oktatunk: az anatómiát, a szövettant és a fejlődéstant, utóbbi a szövettan része. Az ezekkel kapcsolatos előadásokat és néhány szeminárium anyagait digitális formában is jól közre tudtuk adni, persze az interaktivitás és a direkt kontaktus hiányával. A cadaverekkel való közvetlen munka a legnehezebben pótolható, ezt úgy próbáltuk áthidalni, hogy az online órákon használtunk háromdimenziós, demonstrációs programokat, illetve a szépen kiboncolt tetemekről készítettünk videó-és fényképes felvételeket. A teljes boncolás három szemeszteren keresztül zajlik. Korábban már készítettünk egy fotóanyagot, ami rétegenként mutatta be a folyamatot, ezt most azzal próbáltuk kiegészíteni, hogy a passzív képnézegetés mellett az oktatóink lépésről lépésre demonstrálták azokat a legfontosabb struktúrákat, amiket ismerniük kell a hallgatóknak, hozzáfűzve a leglényegesebb tudnivalókat.
-Itt a közzététel jelenthetett nehézséget, ezt hogyan sikerült megoldaniuk?
-A kegyeleti előírásokat természetesen betartottuk, ám azért a donorjaink a felvételeken látszanak, ezért törtük a fejünket, ezeket hogyan tegyük elérhetővé a hallgatóinknak. Azt gondolom, találtunk olyan megoldást, amellyel mindenki elégedett lehet. Az egyetem Microsoft Teams-rendszerébe töltöttük fel, amihez csak a diákjaink férnek hozzá.
-Hol készültek a felvételek?
-Az egyes számú bonctermünket rendeztük be stúdiónak, és ugyan nincsenek profi, filmes eszközeink, de a meglévőkkel is sikerült elég jó minőségű felvételeket készítenünk. Oktatóink egymás után elmondták a soron következő előadásukat, mi pedig feltöltöttük őket az internetre. Főleg ketten dolgoztunk a technikai lebonyolításért, az egyik kollégám felvette és szerkesztette, én pedig az anyag megjelentetéséért és a feltöltéséért voltam a felelős. Mellettünk voltak még olyan kollégák, akik a felvételek során segédkeztek.
-Közönség és interaktivitás nélkül, egy üres teremnek nehéz lehetett előadást tartani.
-Ezt a nehézséget sokan megfogalmazták, furcsa volt a hallgatók visszajelzése, az előadások közben tapasztalt metakommunikációs jelek nélkül beszélni. Előfordult, hogy az oktatóink éppen ezért ki is hagytak valamit a mondandójukból, vagy épp nem úgy fogalmazták meg, ahogyan szerették volna, és ezért nem egyszer újrakezdték az előadásukat. Később aztán együtt mosolyogtunk a történteken, és készítettünk belőle egy bakiparádét is.
-Naponta hány órát dolgoztak együtt?
-Igazán az első két hét volt kemény, akkor éjszakába nyúlóan több mint 12 órát dolgoztunk, mivel rövid idő alatt kellett sok anyagot felvenni. Előre is készítettünk felvételeket, és ezért mára már enyhült a helyzet.
-Mennyire elégedettek a munkájukkal oktatókként, és milyen visszajelzéseket adtak erről a hallgatók?
-Az szomorú, hogy egy ilyen történésnek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy ilyen tananyagok szülessenek, a kollégák ugyanakkor elégedettek azzal, ami létrejött. Idővel mindenki beletanult a technikai lépések elsajátításába is. A szövettan oktatása talán még előnyösebbé is vált ebben a digitális formában, hisz több lehetőség van a rajzolásra, egyszerűbben elmutogathatóak azok a képletek, amiket eddig csak úgy tudtunk szemléltetni, ha minden hallgató mikroszkópjához odaálltunk. A hallgatóktól is pozitív visszajelzések érkeztek, ők is jól alkalmazkodtak a helyzethez, bár a személyes kontaktus nyilván nekik is nagyon hiányzik.
-Ön anatómusként hogyan ért ennyire a technikához?
-Ez a hobbim. 2009 óta dolgozom főállásban az Anatómiai Intézetben, előtte TDK-s voltam. A kollégám, aki ezzel a területtel foglalkozott, elment rezidensnek, így csöppentem bele ebbe a szerepbe. Eleinte döcögősen ment, aztán belejöttem, most pedig a kihívást láttam benne, és nem utolsósorban érdekes volt kipróbálni ezeket a technikai lehetőségeket. Ebben a szükséghelyzetben megmutatkozott, hogy kiben, mi lakozik, és minden munkatárs a lehető legjobban próbált helytállni.
-A vizsgaidőszak után folytatódik a digitális tananyaggyűjtés?
-Igen, a nyári hónapok lehetőséget adnak majd a szusszanás mellett arra is, hogy megtervezzük a további lépéseket.