A National Geographic magazin májusi lapszámának címlapján és első 15 oldalán több írás és fotó is megjelent a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának virológiai laboratóriumáról, az ebben zajló kutatásokról. Az egyik anyag elnyerte a nemzetközi és eszmei "Best Edit" díjat, két nagy fotót átvesz az amerikai lap, és további 23 partnerország is érdeklődik iránta. A megjelenés apropójáról, valamint a jelen kutatások hátteréről, eredményeiről is beszélgettünk dr. Jakab Ferenc professzorral, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának tudományos igazgatójával és virológiai kutatócsoportjának vezetőjével, a koronavírus-kutatási akciócsoport irányítójával.
Schweier Rita írása
-Miért kereste meg Önöket a National Geographic munkatársa?
-A lapnak van egy mentor-tanítvány rovata, aminek célja, hogy a fiatal diákokat, a középiskolásokat ösztönözzék valamely szakmák, szakterületek irányába. Tavaly ebben a rovatban szerepelt dr. Helyes Zsuzsanna kutatóorvos, egyetemi tanár az egyik tanítványával. Ezután ifj. Vitray Tamással, a lap főszerkesztőjével megegyeztünk abban, hogy rólunk is készül egy hasonló, mivel az országban egyedülálló víruslaborunk van. Erre most, a járványhelyzet idején került sor. Született egy mentor-tanítvány interjú – dr. Kemenesi Gábor kollégámmal – arról, hogyan segítjük a fiatalok útját, milyen lehetőségeik vannak, továbbá egy írás a laborban aktuálisan zajló kutatásokról is. Mindez 15 oldalon, két nagy fotóval. A magyarországi National Geographic jött ki az első COVID-os témával, és az amerikaiak is foglalkoznak vele júniusban vagy júliusban. Némi küzdelem után sikerül abban a számban is megjelennünk a laborunkról készült fotókkal, és szó van bizonyos részek átvételéről az írásból is, de az még nem biztos. Azt tudni kell, hogy az amerikaiak több tízezer képből választanak ki egy jót, így ez nagy érdem. Rajtuk kívül további 23 partnerország is érdeklődik a fotók és a téma iránt.
-A megkereséshez és a megjelenéshez hozzájárulhatott az is, hogy mára már Európa-szerte ismertté vált a laboratóriumuk, és a benne végzett kutatásaik.
-Szerencsére ez így van, számos kollaborációnk van angolokkal, franciákkal, olaszokkal, Közép-Európában egyedülálló a laboratóriumunk, sőt, Európát nézve is a legjobbak egyike. A kutatások tekintetében három pillérre fókuszálva igyekszünk eredményesek lenni: az egyik a járvány megfékezése, a fertőzéssel szembeni hatóanyagok tesztelése, a másik a molekuláris analízis, ami nemzetközi elismerést is kiváltott, hiszen az első magyar szekvenciák, és az első európai összehasonlítás is a mi laborunkból kerültek ki, ahogyan az első, világméretű klaszterelemzés is. A harmadik pillér pedig a genetikai vizsgálatokra vonatkozik, azt kutatjuk, hogyan változik a vírus, merre mozog, merre terjed, vizsgáljuk örökítőanyagának változásait, és ez fontos lehet a későbbi gyógyszer- és vakcinafejlesztésekhez is.
Fontos hozzátenni, hogy ez egy nagyon komoly egyetemi és kutatóintézeti összefogás eredménye. Büszke vagyok arra, hogy sikerült egy nemzetközi szintű csapatot verbuválnom azok után, hogy a miniszterelnök úr megbízott ennek a kutatócsoportnak az irányításával. A csapat létszáma egyre nő, egyre többen csatlakoznak hozzánk. Mára ez egy ágas-bogas fává alakult, ezer szállal kötődve egymáshoz. A tudomány már csak ilyen, csakis így lehet hatékonyan dolgozni, hisz a kutatás nem elszeparált tevékenység.
-Volt már valamely témában hasonló szintű, országos összefogás?
-Az én szakterületemen biztosan nem, a virológia terén ez példa nélküli. Természetesen azért voltak olyanok is, akik kihúzták magukat az együttműködésből, és szakmai féltékenységből, vagy más okból nem akartak ehhez csatlakozni, ugyanakkor azt gondolom, hogy az ilyen viselkedés morálisan is káros az országra nézve.
-Hány főből áll jelenleg a csapata?
-Nehéz erre válaszolnom, inkább azt mondom el, hol, kikkel van kapcsolatunk: a szegedi és a debreceni egyetemmel, a Semmelweis Egyetemmel, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat több intézetével, az Állatorvostudományi Egyetemmel, és természetesen a Pécsi Tudományegyetem számos csoportjával. A nagy csoporton belül a kutatásokat négy vezető irányítja: az egyik a debreceni egyetemen, a másik az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatban, a harmadik a Semmelweis Egyetemen, a negyedik pedig a pécsi egyetemen. Alattuk rengeteg kutató dolgozik, becslésem szerint 50 és 100 között van a számuk. Az egész akciócsoportot pedig magam koordinálom.
-Csak a pécsi laboratóriumban hányan dolgoznak?
-Tizenöten, de a magot tizenketten képezik. Plusz három emberre volt szükségünk, akik a diagnosztikába is besegítenek. A kutatásban a munkatársaim a szó szoros értelmében egymásnak adják a kilincset a BSL-4 laboratóriumban (már ha lenne kilincs a labor hermetikusan záródó, rozsdamentes ajtaján). A Szentágothai Kutatóintézetben az alapfeladatunk a kutatás lenne, de jelenleg nem pusztán azt végezzük. Február elseje óta mi mérjük és szűrjük a külföldi hallgatókat, azóta veszünk részt aktívan a járvány elleni küzdelemben. Március 16-án megnyílt az út a vidéki laboratóriumok számára is a diagnosztizálásra, és azóta minden előkészítés nálunk történik. Ide érkeznek a fertőző anyagok, itt dolgozzuk fel a fertőző mintát, itt történik meg a vírus örökítőanyagának a kivonása, és innen megy át a Laboratóriumi Medicina Intézetbe, ahol a tényleges PCR-mérések valósulnak meg.
A diagnosztikát és a kutatást nagyon nehéz együtt csinálni, a kollégáim elmondhatatlanul fáradtak, hisz nincs hétvégéjük. Naponta kétszer-háromszor érkezik az autó a betegmintákkal, amiket gyorsan fel kell dolgozni, hogy a laborban ezekből eredmény szülessen. Ha a kutatást nézzük, akkor a hatóanyagtesztek tekintetében már 400 fölött van azoknak a vegyületeknek a száma, amiket meg kell vizsgálnunk különböző koncentrációban, ismétlésben, ami ezer fölötti vizsgálati számot jelent. Ez nagyon embert próbáló, hosszú, idő -és energiaigényes folyamat.
Azt azért érdekesnek tartom elmondani, hogy 2017-ben, amikor ez a 4-es szintű labor egy GINOP-pályázat révén megvalósult, kaptam hideget-meleget. Néhány kollégám nem értette, minek ez ide. Olyan hangokat is lehetett hallani, hogy meg fogjuk az egész várost fertőzni azzal, hogy itt van egy ilyen labor. Sajnos az élet mégis igazolta ennek a szükségességét, három év sem kellett hozzá, és hiba lenne azt gondolnunk, hogy ez a járvány az első, és egyben az utolsó is.
-A szegediek, a debreceniek, azaz a kutatócsoport többi tagja pontosan mivel foglalkozik?
-Ők kimondottan a kutatásokat végzik. Debrecenben például új kémiai vegyületeket szintetizálnak nekünk, amiket lejuttatnak, mi megnézzük, teszteljük, aztán ők módosítanak rajtuk, majd mi újra teszteljük. A többiek már meglévő gyógyszereket hihetetlenül komoly számítógépes és matematikai modellezési rendszereken tesztelnek a vírus megállítása érdekében. Ezt úgy hívják, hogy a már meglévő gyógyszerkincs újrapozicionálása vagy újragondolása. Nagyon divatos terület jelenleg, Amerikában is Európában is számos helyen foglalkoznak ezzel. Ilyen ígéretnek tűnt például a hidroxiklorokin, aminek a relevanciája azóta már megkérdőjeleződött. Ez a teszteléses módszer azért egyszerűbb, mert nem kell a fázis 1-es és 2-es kísérleteken végigmenni, hiszen ezek engedélyezett szerek, megtalálhatók a patikák polcain. Sokkal könnyebb őket azonnali hatállyal bevetni és bevonni a vizsgálatokba, a kezelésbe.
-Mit jelent az Ön koordináló szerepe? Hogyan telik egy-egy napja?
-A laborban már nagyon keveset vagyok, az a dolgom, hogy átlássam a kutatási útvonalakat és újakat beindítsak, azokat figyeljem, fogjam össze a munkát. Sokat utazom Budapestre, a miniszterelnök vezetésével az akciócsoport 48 óránként ülésezik, ezek jelentős részén én is részt veszek. Rendszeresen járok az Innovációs és Technológiai Minisztériumba is egyeztetésre Palkovics miniszter úrhoz, mivel a pályázatoknak a zöme általuk finanszírozott. Természetesen a szakmai kérdéseken is töröm a fejem, merre menjünk tovább, mikor, mit lehetne tenni.
-Elég-e a szakember, mennyire elégedett a jelenlegi kutatói struktúrával?
-Van elég szakember és elégedett vagyok a struktúrával is, továbbá mindazzal, amit eddig elértünk. Az elmúlt két hónapban nagyon komoly eredményeket sikerült produkálnunk. Elég csak arra gondolnunk, hogy egy példaértékű nemzeti összefogás alakult ki. Az általunk generált munkák kapcsán sok vezető- és társszerzős publikáció is megjelent, illetve folyamatban van a témában, ami kivételesen jónak számít.
Nemrégiben érkezett a hír, hogy levették a lélegeztetőgépről az első, 75 éves beteget, aki a Semmelweis Egyetemen kapott vérplazmaterápiát. Ebben az esetben is létrejött az egyetemi és vállalati összefogás, hisz az ehhez szükséges kísérletek és vizsgálatok egy része is itt, Pécsett valósult meg, dr. Berki Tímea professzor asszony és a mi virológiai csapatunknak az összefogásával. A betegek ezek után kapták meg a szérumot. Hihetetlenül jó érzés, hogy egy embernek a kutatásaink által megmentettük az életét. Nagyon bízom a hatóanyagtesztekben is, mert vannak ígéretes hatóanyagok. Lehet, hogy elő tudunk rukkolni olyanokkal, amelyeket ki lehet próbálni a terápiában is, de még nem most, inkább a későbbiekben.
-Mindemellett az azért frusztráló lehet, hogy versenyt futnak az idővel.
-Valóban, hiszen gyorsan kell eredményeket produkálni, nagyok az elvárások velünk szemben. Csodákat természetesen nem lehet várni. Azt gondolom, hogy a kísérleteink jó része a második hullámban, a második fázisban szolgálhat majd a megelőzésre vagy a kezelésre.
Ez az egész olyan, mint egy háború, amelyben mi vagyunk a katonák, és nekünk mindenáron harcolni kell. Nincs megállás. Reméljük, minél kevesebb lesz a háborús veszteség.
FOTÓ:
Csortos Szabolcs, UnivPecs