Dr. Garami András lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb mentora októberben

2024. december 2.

Októberben dr. Garami András, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Transzlációs Medicina Intézetének egyetemi docense, a Termofiziológia Tanszék vezetője lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb mentora – adta hírül a szervezet. Mint írták, hallgatóját mindenben támogatja, jelen van a közös NTA-fórumokon, és részt vesz az auditok előtti meghallgatásokon is, hogy konstruktív megjegyzéseivel, javaslataival és tanácsaival a többiek munkáját is segítse.

A Nemzeti Tudósképző Akadémia honlapján megjelent írásból kiderül, hogy dr. Garami András három éve kapcsolódott be az NTA programjába, és munkáját nemcsak mentorként, hanem kutatóként is elismerték. Idén áprilisban a rendszeres csípőspaprika-fogyasztás és a vér koleszterinszintjének összefüggését vizsgáló kutatásáért az NTA Talentum-díját vehette át a Szegedi Nemzeti Színházban.

Nálam a tudományos munka az energetikai egyensúly szabályozásának kutatásával kezdődött, még TDK-s hallgatóként, majd egyre jobban leszűkült a testhőmérséklet szabályozására. Egy külföldi tanulmányút során – ami három és fél évig tartott a PhD-fokozatom megszerzésének idején – kezdtem el kutatni a kapszaicin-receptort és az egyéb, hideg- és melegérzékeny receptorokat. Az Egyesült Államokban a szisztémás gyulladás mechanizmusaival, azok megértésével foglalkoztam, ezek szintén kapcsolódnak a testhőmérséklethez, mert gyakran járnak lázzal, néha kihűléssel. A szisztémás gyulladást először a szepszis vonatkozásában vizsgáltam, jelenleg pedig a hasnyálmirigy-gyulladás irányából is kutatom” - nyilatkozta.

Dr. Garami András mesél mentoráltja, Klonfár Krisztián tevékenységéről is, aki harmadéves orvostanhallgató a pécsi orvoskaron, és sok időt tölt a laborjában, ahol elsősorban preklinikai kísérleteket végez állatmodelleken. Az interjúból kiderül, hogy tanítványának már egy társszerzős közleménye is megjelent, és beküldés előtt áll egy másik is. Dr. Garami András biztos abban, hogy a fiatal hatodévre első szerzőként is jegyez majd publikációt.

Az interjúban beszél a TDK-képzésről és az utánpótlás-nevelésről is.

Forrás: 

Nemzeti Tudósképző Akadémia