Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Csathó Árpád István
docens,
Magatartástudományi Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 14 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 0 óra
összesen: 14 óra
Tárgyadatok
- Kód: OFE-ANT-T
- 1 kredit
- Fogorvos
- Elektív modul
- Őszi
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 300 fő
Tematika
Az orvosi antropológia röviden úgy jellemezhető, mint az antropológia tudományának olyan területe, amely kulturális, biológiai és pszichológiai hatástényezők összetett kapcsolatán keresztül törekszik az emberi egészséget meghatározó folyamatokat megértésére. A hatástényezők közötti kapcsolatrendszer megismerésére számos elméleti megközelítés létezik, amelyek közül adaptációs, vagy ökológiai elméleti keret áll a kurzus középpontjában. Így, az előadások témainak tárgyalása során hangsúlyos szerepet kap, a környezethez történő adaptáció három fő szintje, illetve azok interakciói: a biológiai, a pszichológiai és a kulturális szintű adaptáció. A kurzus során a hallgatóknak el kell sajátítania az alapvető orvosi antropológiai alapfogalmakat, illetve ismerniük kell a humán viselkedést, illetve az egészséget befolyásoló különböző típusú (pl. biológiai és kulturális) hatástényezők közötti kölcsönhatásokat.
Előadások
- 1. Az orvosi antropológia tárgya és főbb területei. Egészségkoncepciók. - Csathó Árpád István
- 2. Az adaptáció és a plaszticitás fogalma az orvosi antropológiában. - Csathó Árpád István
- 3. Urbán ökológia: A városi életmód hatása az egészségre. - Csathó Árpád István
- 4. A stressz, mint biokulturális kölcsönhatás. - Csathó Árpád István
- 5. A fájdalom-észlelés biokulturális jellemzői. - Csathó Árpád István
- 6. A placebo és a nocebo hatás. A gyógyszerhatás antropológiája. - Csathó Árpád István
- 7. Mortalitás. Demográfiai alapfogalmak. - Csathó Árpád István
- 8. A halálfogalom összetevői. A halálkép átalakulása gyermekkorban. - Csathó Árpád István
- 9. A függőség magatartástudományi modelljei. - Csathó Árpád István
- 10. A táplálkozást meghatározó biokulturális tényezők. - Csathó Árpád István
- 11. A testi fizikális növekedést meghatározó környezeti és biológiai tényezők kapcsolata. A szekuláris trend fogalma. - Csathó Árpád István
- 12. A környezet típusai, gén-környezet kölcsönhatások - Csathó Árpád István
- 13. Az időperspektíva kulturális antropológiai vonatkozásai. - Csathó Árpád István
- 14. Filozófiai antropológia. - Szolcsányi Tibor
Gyakorlatok
Szemináriumok
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Lázár Imre és Pikó Bettina (szerk.): Orvosi Antropológia, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2012
Saját oktatási anyag
Neptunra és PotePediára feltöltött elektronikus tananyag.
Jegyzet
-
Ajánlott irodalom
Cecil G. Helman: Kultúra, egészség és betegség. Medicina, Bp., 2003.
Tony McMichael: Human Frontiers, Environments and Disease, Cambridge Univ. Press, 2001
A félév elfogadásának feltételei
TVSZ szerint.
Félévközi ellenőrzések
-
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
TVSZ szerint.
Vizsgakérdések
A vizsgák a vizsgaidőszakban meghirdetett vizsgaidőpontokban zajlanak. A vizsga egy írásbeli teszt, amely 30-40 tesztkérdést tartalmaz. A tesztre való felkészülést segítő kérdések a következők.
1. Mi az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségkoncepciója? Mit nevezünk univerzális vagy ökológiai betegségkoncepciónak?
2. Mi főbb elemekből épül fel a Környezeti hatás – humán válasz rendszer?
3. Milyen folyamatokat nevezünk akklimatizációs folyamatoknak?
4. Milyen típusait tudjuk megkülönböztetni az adaptációs folyamatoknak, és hogyan osztjuk fel őket mechanizmus, illetve időtartam alapján?
5. Mit nevezünk kulturális adaptációnak?
6. Mire utal a farmer-gének elterjedése Európában?
7. Tanulmányozza a malária éves előfordulására vonatkozó ábrát, Szardinián. Hogyan jellemezné az ilyen betegség-előfordulást, és mi ennek a következménye a biológiai adaptációs folyamatok szempontjából?
8. Hogyan hat az urbanizáció az egészségre? Mit értünk túlegyszerűsített szemlélet alatt?
9. Milyen szociális tényezőktől függhet a bevándorlás egészségre gyakorolt hatása?
10. Hogyan jellemezzük az akkulturációt?
11. Melyek a kulturális sokk főbb lépései, és hogyan követik egymást? Jellemezze az egyes szakaszokat!
12. Melyek az Általános Adaptációs Szindróma főbb szakaszai, és hogyan követik egymást?
13. Mit jelent az allosztatikus teher fogalma?
14. Mit jelent az, hogy stressz-helyzet észlelése egyéni különbséget mutat, és mi ennek a jelentősége a stressz-válasz szempontjából?
15. Tanulmányozza az árvaság hatását bemutató ábrát a stressz témakörön belül. Milyen következtetést vonhatunk le az adatokból?
16. Mire hatnak a szociális - kulturális hatások elsősorban a fájdalom észlelés és fájdalom reakciók folyamatában?
17. Mit nevezünk fázisos és tónusos fájdalomnak?
18. Egy adott kultúrában mi befolyásolja azt, hogy a fájdalmat orvosi megoldást igénylő klinikai problémának fognak-e fel vagy sem? Hogyan értelmezheti a fájdalmat egy adott kultúra?
19. Mit nevezünk privát és nyilvános fájdalomnak?
20. Mit nevezünk krónikus fájdalomnak?
21. Melyek a mikro- és makro-kontextuális elemei a teljes gyógyszerhatásnak?
22. Mi a placebo és a nocebo hatás, illetve a placebo- és nocebo-mellékhatás?
23. A placebo-hatás milyen szerekhez, illetve kezelésekhez kapcsolódhat?
24. Hogyan számítjuk ki a nyers-, és a korspecifikus mortalitási rátát?
25. Milyen összefüggés van a mortalitási ráta és az életkor között? Két ábrát kell ehhez a kérdéshez megértenie: (1) ábra az alacsony és magas mortalitású populációkra vonatkozóan, (2) ábra a mortalitás változásáról az életkor függvényében.
26. Mi a halálképek változásának helyes sorrendje gyermekkorban és mi jellemző az egyes szakaszokra?
27. Hogyan változott a halálkép a humán történelem során?
28. Melyek a függőség kialakulásának főbb szintjei? Melyik ezek közül elsősorban az antropológiai vizsgálat tárgya?
29. Mit nevezünk pozitív és negatív megerősítésnek?
30. Az alkoholfogyasztás vonatkozásában mi jellemző a nedves és a száraz kultúrákra?
31. A táplálkozás csak biológiai, energetikai szempontok alapján szabályozott jelenség? Miért igen, vagy miért nem?
32. Miért nagyon fontos megismernünk az evészavarok jellemzőit?
33. Milyen evészavarokat ismer?
34. Milyen általános összefüggés van a szocioökonómiai státusz és a fizikális növekedés között?
35. Mit nevezünk szekuláris trendnek?
36. Mondjon példát a szekuláris trendre, és magyarázza el, hogy mi okozhatja a pozitív szekuláris trendeket!
37. Értelmezze a táplálkozás és a növekedés kapcsolatát különböző életszakaszokban a szocikulturális és genetikai tényezők alapján!
38. Mi jellemző az effektív és objektív környezetre?
39. Milyen gén-környezet kölcsönhatásokat ismer? Jellemezze az egyes kölcsönhatásokat! Hogyan változik a különböző gén-környezet kölcsönhatások aránya az életkor során?
40. Milyen lehetséges kapcsolati útvonalakat tudunk azonosítani a gének és az egészségi állapot között? ‚a’, ‚b’, ‚c’ útvonalak jellemzése!
41. Milyen időszemléleti típusokat ismerünk?
42. Milyen főbb idő-orientáció típusokat (időperspektívát tudunk megkülönböztetni)?
43. Milyen időorientáció jellemzi leginkább a függő személyeket?
44. Milyen időorientáció jellemzi leginkább a káros egészségmagatartást?
Vizsgáztatók
- Csathó Árpád István
- Szolcsányi Tibor