Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Csathó Árpád István
docens,
Magatartástudományi Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 0 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 12 óra
összesen: 12 óra
Tárgyadatok
- Kód: OFF-TRP-T
- 1 kredit
- Fogorvos
- Fakultatív modul
- Minden félévben
Nincs
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 20 fő
Tematika
A kurzus célja, hogy a résztvevő hallgatókat megismertesse azokkal a pszichoaktív szerekkel, növényekkel és a hozzájuk kapcsolódó viselkedésformákkal, melyek eredeti tradicionális felhasználása mellett, egy kultúrájából kiragadott formában is megjelentek az internet használat elterjedésével. A kurzus során olyan pszichoaktív növényeket ismerhetünk meg, melyeknek nincs hagyománya a nyugati társadalmakban, de online elérhetőségük és potenciális egészségügyi, valamint pszichológiai kockázatuk okán kiemelt jelentőséggel bírhatnak. Az egyes növényekkel földrészenként ismerkedünk. Összehasonlítást végzünk adott növény eredeti, népi felhasználása és a mai, kulturális kontextusából kiszakított felhasználási módok között. A kockázatok mellett a terápiás célú felhasználási lehetőségek, legújabb kutatások is ismertetésre kerülnek.
Előadások
Gyakorlatok
Szemináriumok
- 1. Észak-Amerika (Pedicularis fajták, Mexikói mák, Peyote kaktusz, Ephedra (Mormon tea)) - Feldmann Ádám
- 2. Közép- és Dél-Amerika (Calea Zacatechichi, Heimia Salicifolia, Ayahuasca, Guarana, Mulungu, San pedro kaktusz, Salvia Divinorum) - Feldmann Ádám
- 3. Afrika (Sceletium Tortuosum, Silene Capensis, Leonotis Leonurus, Alepidea Amathimbica, Ubulawu, az 'afrikai ayahuasca tea') - Feldmann Ádám
- 4. Eurázsia (Lactuca virosa, Nymphea Caerulea, Amanita Muscaria, Psylocibe fajok, Lagochilus Inebrians, turkesztáni menta) - Feldmann Ádám
- 5. Ausztrália és Óceánia (Kava-kava, Argyreia Nervosa, kratom tree) - Feldmann Ádám
- 6. Tradicionális felhasználási módok - Feldmann Ádám
- 7. Modern felhasználási módok - Feldmann Ádám
- 8. Bemutatott növények értékelése kockázati szempontból - Feldmann Ádám
- 9. Rítus vagy abúzus? - Feldmann Ádám
- 10. Az evolúciós megközelítés - Feldmann Ádám
- 11. Külföldi és itthoni internetes trendek - Feldmann Ádám
- 12. Terápiás alkalmazási lehetőségek régen és most - Feldmann Ádám
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Saját oktatási anyag
Jegyzet
Ajánlott irodalom
.
A félév elfogadásának feltételei
.
Félévközi ellenőrzések
Követelmények: 2-3 oldalas dolgozat, melyet az utolsó előtti alkalommal kell leadni. A beadandó dolgozat tartalma egy választott növény feldolgozása, a tradicionális és modern felhasználása közötti különbségekre fókuszálva.
Írásbeli vizsga teljesítése.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
--
Vizsgakérdések
--
Vizsgáztatók
Gyakorlatok, szemináriumok oktatói
- Feldmann Ádám