Idén is népszerű volt az orvoskar standja az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon

2023. január 20.

Immár 23. alkalommal rendezték meg Budapesten az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást január 12-e és 14-e között. Az eseményen a Pécsi Tudományegyetem is megjelent mind a tíz karával. Az Általános Orvostudományi Kart és a Gyógyszerésztudományi Kart a Stratégiai Marketing és Toborzó Iroda munkatársai, a Középiskolás Mentorprogram hallgatói, valamint a 3D Központ munkatársai képviselték.

Az ÁOK standja idén is nagy népszerűségnek örvendett, számos érdeklődőt vonzott. Az információátadás mellett több interaktív program is várta a középiskolásokat: sebvarrás, fogtömés, krémkeverés, megismerkedhettek a különböző gyógynövényekkel, továbbá a 3D Központ VR-technológiájával is. A felsőbb éves, illetve a már végzett hallgatói mentoroktól lehetőségük volt kérdezni az egyetemi életről és a felvételiről is. A sokak által kedvelt PIXBOX szolgáltatás is elérhető volt az Educatio ideje alatt a gyógyszerész pult mellett, ahol emlékként fotót is készíthettek a résztvevők.

A szombati napon dr. Nyitrai Miklós, az orvoskar dékánja is megtisztelte jelenlétével a programot, aki fontosnak tartotta, hogy személyesen váltson szót az orvosképzés iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó galéria:

Fotó:

LORENCZ Máté