"Egy ilyen kitüntetés megerősít abban, hogy amíg az ember bírja erővel, oktasson"

2021. május 3.

Genersich Antal-díjjal tüntették ki dr. Emődy Levente mikrobiológust, a PTE Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet professzorát, a díjátadóra a járványhelyzet miatt a szokásos nyári időpont helyett az idei év elején került sor. A pécsi orvoskar professor emeritusával a rangos elismerés kapcsán beszélgettünk nagy elődökről, szakmai világlátásról, és arról, hogy legfőképp mit is szeretne átadni a hallgatóknak.

 

Harta Viktor írása

 

A nagyszombati születésű Genersich Antal orvosról, egyetemi tanárról elnevezett díjat 1991-ben hívta életre az akkor alakult Genersich Antal Alapítvány, a kitüntetéssel a jelentős tudományos munkát felmutató Kárpát-medencei magyar orvosoknak, orvostanhallgatóknak a munkáját ismerik el évről évre. Emődy Levente professzort az indoklás szerint a több évtizedes, hazai és határon túli oktatói, tehetséggondozói munkájáért tartották érdemesnek a kitüntetésre. Az ünnepélyes keretek között tartott díjátadóra a pécsi orvoskar dékáni tanácstermében került sor február végén.

"Nagy örömömre szolgált, hogy Nyitrai Miklós dékán úr mellett a két korábbi pécsi Genersich-díjas, Kosztolányi György akadémikus, az MTA alelnöke és Kovács L. Gábor akadémikus, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnökhelyettese is megtisztelt jelenlétével” – mondta Emődy Levente.

"Bár már nyugdíjas vagyok, egy ilyen kitüntetés megerősít abban, hogy amíg az ember bírja erővel, oktasson. Ezért indítottam már több mint 10 éve kurzust "Klinikai mikrobiológiai esettanulmányok" címmel. Itt a hallgató a kezelőorvos, én pedig a beteget képviselem, akitől a kórelőzményt vehetik fel és a korábbi egészségügyi leleteket ismerhetik meg. Kedvező fejlemény, hogy az utóbbiak most már többségükben online is elérhetők. Lépésről lépésre haladunk. Vizsgálatokat kérünk, elemezzük azoknak az eredményeit, hogy minél hamarabb eljussunk az oki diagnózisig a személyre szabott terápia kialakítása érdekében. Az előrehaladást szükség estében kérdésekkel segítem. Sajnos a jelenlegi online oktatás az együtt dolgozást nagyon megnehezíti, de örülök, hogy így is vannak elhivatott hallgatók, akik rendszeresen hozzászólnak és kérdeznek" - folytatta a professor emeritus.

A mikrobiológus professzor rámutatott, a Genersich-díjat nagyrészt patológusok szokták kapni, de olyanok munkáját is elismerték már vele, akik a patológiához kapcsolódó területen dolgoznak. Hangsúlyozta, a klinikopatológiai szemlélet elengedhetetlenül fontos, legyen szó bármilyen szakterületről.

"Nagyon fontos, hogy tanulmányaim során hallgatótársaimmal megkaptuk a klinikopatológiai szemléletet. Ezt elsősorban Romhányi György professzornak köszönhetjük, aki előadásaiban és a bonctermi gyakorlatokon is átadta mindezt. Óriási élmény volt, amikor Romhányi professzor és Hámori Artur professzor, a patológus és a klinikus megbeszélt egy-egy esetet, mi pedig ezt hallgathattuk, és rajtuk keresztül el tudtuk sajátítani ezt a szakmai világlátást" - emlékezett vissza a nagy elődökre a mikrobiológus. Szavai szerint azt is megtanulták, hogy nem szabad leragadni egy gondolatnál, egy elméletnél, és makacsul ragaszkodni hozzá.

"Ha egy új információ, egy váratlan lelet más irányt mutatna, merjünk váltani, és felismerni az újdonság fontosságát. Alexander Fleming sem a penicillint kereste, nem a staphylococcusokat gátló anyagokat tanulmányozta. Az egyik tenyészetet penészgomba szennyezte be, amit a skót bakteriológus felfoghatott volna bosszúságként is. Mikor azt látta, hogy a gombatelep körül eltűntek a baktériumtelepek, rögtön felismerte, hogy az eredeti kutatási céljánál fontosabb felismeréshez jutott. A többi már történelem."

Emődy professzor hangsúlyozta, tudni kell, kiknek a vállán állunk, milyen hivatástudattal rendelkeztek ezek az emberek. Mint mondta, nem csak a módszer, a szemléletmód, a „perifériás látás” is létfontosságú. Ezért is hirdette meg a fentebb említett kurzust, mint mondta, szeretné átadni a hallgatóknak azt a látásmódot, amelyet szerencséje volt elsajátítani a nagy elődöktől.

A jelenre és a jövőre kitérve a professzor elmondta, nem lehet megjósolni, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek majd a jövő mikrobiológusai. Egy viszont, mint mondta, biztos: "a fertőző betegségről szóló könyveket nem csukhatjuk be, azoknak a korszaka nem járt le".