Adatok
A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2024-2025
Tantárgyfelelős
-
Csikós Ágnes Erika
docens,
Alapellátási Intézet
Óraszámok/félév
előadás: 0 óra
gyakorlat: 0 óra
szeminárium: 24 óra
összesen: 24 óra
Tárgyadatok
- Kód: OOE-JBS-T
- 2 kredit
- Általános orvos
- Elektív modul
- Minden félévben
OOA-SZO-T teljesítve
Kurzus létszámkorlát
min. 5 fő – max. 20 fő
Tematika
Bálint Mihály (1896-1970) orvos, pszichoanalitikus 1947-ben a londoni Tavistock Klinikán pszichoanalitikus módszert dolgozott ki gyakorló orvosok pszichoterápiás képzésére. A junior(diák)-Bálint csoportot Bálint tanítványa, Boris Luban-Plozza alkalmazta először 1969-ben. Intézetünkben 1997 óta folyik diák-Bálint csoportmunka.
A munka középpontjában a személyesen megélt medikus-beteg kapcsolat és a szakmai környezet ábrázolása áll. A legtöbbször elnyomott, a kapcsolati élményhez kötődő töprengések, érzések és fantáziák képezik a csoport munkafázisát. A csoport az egyik leghatékonyabb formája azon segítő csoportoknak, amelyek védhetik az orvost, a kiégési tünetcsoport bekövetkezésének és kialakulásának veszélyeitől, mely ma már az orvostanhallgatókat is veszélyezteti.
A módszer pszichológiai ismeretek, pszichoterápiás készségek birtokába juttatja a hallgatót, az orvosi kommunikáció gyakorlásának, az orvos-beteg kapcsolat érzelmi mélységeinek megértési eszköze, mely a szakmai ismereteket, és az önismeretet egyaránt fejleszti, és lehetővé teszi a friss pszichológiai ismeretek beépítését az orvosszerep tanulási fázisába.
A Bálint-műhelymunka során az orvos szerep alapkérdései, (pl. kompetencia), a "nehéz" beteggel való kapcsolat, a krízisintervenció, a haldoklás, stb. is feldolgozásra kerülnek.
Előadások
Gyakorlatok
Szemináriumok
- 1. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
...
- 2. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 3. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 4. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 5. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 6. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 7. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 8. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 9. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 10. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 11. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 12. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 13. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 14. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 15. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 16. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 17. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 18. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 19. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 20. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 21. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 22. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 23. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
- 24. Kiscsoportos foglalkozás: esetmegbeszélés - Veres Andrea
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
Kötelező irodalom
Bálint Mihály: Az orvos, a betege és a betegség, Animula 1990
Luban Plozza: A Bálint csoportok elméleti és gyakorlati kérdései, Animula 1998
Császár Gyula: Pszichoszomatikus orvoslás, Medicina 1980
Buda Béla: Empátia
Császár Gyula: Pszichoszomatika a gyakorlatban, Pszichoteam 1989
Saját oktatási anyag
-
Jegyzet
-
Ajánlott irodalom
-
A félév elfogadásának feltételei
Aktív részvétel a műhelymunkában, saját eset prezentációja.
Hiányzás a TVSZ- vonatkozó rendelkezés figyelembevételével
Félévközi ellenőrzések
-
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
nincs
Vizsgakérdések
Nincs
Vizsgáztatók
Gyakorlatok, szemináriumok oktatói
- Veres Andrea